Csaknem megsüketült az ismert magyar zenész

 

Több mint 1000 szerzemény, színházi darab és bestseller film zeneszerzője: Hrutka Róbert

Hrutka Róbert ma az egyik legtöbbet foglalkoztatott könnyűzenész. 25 éves zenei pályafutása alatt több mint kétszáz nagylemez megszületésénél volt jelen. Hol zenészként, máskor mint zeneszerző vagy producer. Ezernél is több reklámhoz és több tucat filmhez írt zenét, de csak kevesen tudják róla, hogy szinte az is csoda, hogy egyáltalán hall.

“Kisgyerekként rendszeresen apró tárgyakat dugdostam a fülembe, ezért állandóan be volt gyulladva. A baj már akkora volt, hogy műteni kellett mindkét fülemet, mert megindult egy végzetesnek tűnő csontosodás. Szerencsére még időben léptek az orvosok, de így is gyakorlatilag újra kellett tanulnom beszélni” – meséli Hrutka Róbert, aki máig emlékszik arra, mit mondott neki az orvos az utolsó ellenőrző vizsgálatkor: nagyjából rendben van a hallása, ennél jobb már nem lesz. Normálisan lehet így élni, legfeljebb nem lesz belőle zenész!

Hrutka Róbert zenei munkássága szerencsére rácáfolt az orvosra.

Szinte nincs olyan zenei stílus, amiben ne próbálta volna ki magát – sikerrel. Ezernél is több reklámhoz szerzett zenét – némelyikük pedig nem csupán összeégett egy márkával, de olyan kultikus alkotások születtek, amelyek generációk zenei emlékképeit határozták meg.

Több tucat mozifilmhez írt cseppet sem tucat zenét. Az ő dallamai hallhatók a Magyar vándor, a Lora, a Valami Amerika 2. és legutóbb a Kincsem képkockái alatt is. Írt albumot Für Anikónak, Udvaros Dorottyának és Tompos Kátyának, emellett rendszeresen szervez emlékesteket, ahol az ő hangszerelésében szólalnak meg Cseh Tamás ikonikus dalai.

A fiatal, sikeres zeneszerző pályájának állomásait december 2-án a Budapest Kongresszusi Központban ismerhetik meg az érdeklődők, ahol egy nagyszabású szimfonikus koncert keretében ünnepli a sikeres zenész 25 éves alkotói jubileumát.

Barátai, Für Anikó, Udvaros Dorottya, Tompos Kátya, valamint Roy társaságában, szimfonikus hangszerelésben eleveníti fel hihetetlenül gazdag életművének legfontosabb darabjait. Az est természetesen nem lenne teljes, ha kimaradna Jamie Winchester, akivel Hrutka Róbert hét éven át a legnagyobb zenei sikereit aratta. Az Írországban élő zenész nyolcévnyi szünet után csatlakozik ismét egykori társához, hogy a Budapest Kongresszusi Központ közönsége teljes képet kaphasson Hrutka Róbert 25 éves zenei pályafutásáról.

További infók és jegyvásárlás: hrutka.koncert.hu

Nézd meg a Hrutka Symphonic koncert reklámszpotját ide kattintva!​

LETÖLTÉS: Hrutka Róbert sajtófotó és koncertplakát