Csaknem kétszázezren látogattak el idén a Budakeszi Vadasparkba

    A Budakeszi Vadasparkot idén 190 ezer látogató kereste fel – közölte az idén 40 éves intézmény hétfőn az MTI-vel.

    Az összegzés szerint a jubileumi évben a magyarországi erdők élővilágát 33 tematikus rendezvényen mutatták be a vadasparkban, és új parasztudvarral is bővült az intézmény.


    A 3200 négyzetméteres területen a 21. századi elvárásoknak megfelelő kifutókban találkozhattak a látogatók az őshonos háziállatokkal: kecskékkel, nyulakkal, rackajuhokkal, szamárral, magyar tarka tehenekkel, mangalicákkal. Az állatállomány újabb fajokkal, például kendermagos magyar, fehér erdélyi kopasznyakú tyúkkal és magyar lúddal gyarapodott.


    A parasztudvar részeként nagy területen kecskesimogatót és egy úgynevezett nyúlvárost alakítottak ki.


    Idén nyáron a Vackor Napközis Táborban több mint 250 gyermek ismerkedett meg a magyarországi állat- és növényvilággal, az állatok gondozásával, a felelős állattartással. Ugyancsak sikeres volt a Házhoz megy a Vadaspark elnevezésű, óvodások és iskolások számára szóló program is, míg a zoopedagógiai foglalkozásokon közel 150 csoport, több mint 3600 gyermek vett részt.


    Kutatási és oktatási együttműködések keretében 2019-ben több magyar és külföldi intézmény kutatói, diákjai fordultak meg a vadasparkban. A bécsi Universität Für Bodenkultur szakemberei az állatkerti körülmények között élő aranysakálok táplálkozási szokásait vizsgálták, októberben a sanghaji Wilde Animal Park szakembereit fogadta az intézmény. Az év folyamán a parkban több alkalommal tartottak kihelyezett etológia órákat agrártudományi, állatorvos-tudományi és természettudományi képzéssel foglalkozó felsőoktatási intézmények.


    Az év elején indult el a vadaspark új, felhasználóbarát módon átalakított weboldala, és nőtt az intézmény Instagram-fiókját követők száma is.


    Közölték, a Budakeszi Vadaspark 2020-as fejlesztési tervei között szerepel madárröpdék építése, valamint a háttérinfrastruktúra jelentős bővítése. Az intézmény a gyermekeknek új játszótérrel és kibővített programcsomaggal is készül a jövő évre.