Rendhagyó biológiaóra sztárokkal

Néhány hete már különleges látványra figyelhettek fel a Campona látogatói. Augusztus második felében nyílt meg a „Testünk a csoda” című interaktív kiállítás és játszóház, amely szinte egy előrehozott biológiaórának is megfelel. Az emberi test működését 8 állomáson, 750 kép segítségével lehet megcsodálni, igazából még az is kiderül, hogy hol van bennünk elrejtve egy kis fizika, kémia, matematika.

A nagy érdeklődéssel kísért kiállítást szeptember első hétvégéjén egy csapat kisdiák számára még különlegesebbé igyekezett tenni a Campona. Vendégségbe hívták ugyanis a Budafok-Tétényi Család-és Gyermekjóléti Központ által segített családok néhány kis tagját, hogy számukra ezúttal tényleg érdekesebben induljon a tanév. A kiállítást ugyanis együtt nézhették meg Katus Attilával, Singh Vikivel és Erdélyi Mónikával, akik maguk is érdeklődéssel nézték meg az egyedülálló installációkat. Felnőtt és gyerek számára egyaránt érdekes volt a tüsszentés egy óriás orron keresztül bemutatva, megnézhették, hogyan áramlik a levegő, és vajon miként jutnak be a vírusok a szervezetbe. A demonstrálást szolgáló óriás fogsoron a gyerekek Attilával együtt mostak fogat és közösen számolták meg azt is, hogy vajon hány csont és milyen található az emberi szervezetben.

A gyerekek és a Campona látogatói egyaránt óriási érdeklődéssel nézték és hallgatták Katus Attilát, aki egy-két egyszerű gyakorlattal meg is mozgatta a lurkókat, mellette pedig sokat mesélt arról, hogy mennyire fontos a testünknek a rendszeres mozgás, miképpen tudjuk kevés idő alatt is formában tartani magunkat. Az egészséges életmódról sok szó esett, később is, amikor Erdélyi Mónika rögtönzött osztályfőnöki órát tartott a gyerekeknek és a nyári élményekről és az őszi tervekről beszélgettek. A program vidámságához járult hozzá Singh Viki is, aki a Sztárban sztár próbái közben is szakított időt arra, hogy eljöjjön a Camponába, és megénekeltesse a gyerekeket. A ritmusgyakorlatok és a hangolás után együtt énekelték el a híres egykori filmslágert, a „Legyetek jók, ha tudtok” című dalt, ami ugyebár mottóul is szolgálhat az induló tanévhez a gyerekek számára.

A Campona látogatói már az előző hetekben tanúbizonyságot tettek arról, hogy ők jók, hiszen segítenek, mint mindig, amikor a kérés elhangzik. Ezúttal is azokat a budafok-tétényi családokat segítik, akiknél problémát okozhat az iskolaév kezdete. A kihelyezett gyűjtőládában már szépen gyűlnek az iskolatáskák, tolltartók, füzetek, ceruzák, amelyeket szeptember 10-ig lehet leadni a Camponában. A felajánlók nyereménysorsoláson vesznek részt, színes ceruzák, vízfestékek, csokiszeletek mellett egy menő iskolatáska is gazdára talál majd.

A kis vendégek sem távoztak üres kézzel, az élmények mellett színes ceruzákkal gazdagodtak ők is, hogy már akár azonnal le tudják rajzolni a rendhagyó tanévkezdésről az emlékeiket.

www.campona.hu