Egy nőt sem hagyunk hátra!

A petefészekrákok 70%-a! késői stádiumban kerül felismerésre.

Minden évben május 8-án van a Petefészekrák Világnapja. Ezen a napon számos nemzetközi szervezet igyekszik felhívni a figyelmet a petefészekrák veszélyeire, és a korai felismerés fontosságára. A Mályvavirág Alapítvány idén is kampányt szervez, azzal a céllal, hogy a lehető legátfogóbb tájékoztatást nyújtsa a betegség tüneteiről.

Az Alapítvány az idei évben is csatlakozott a nemzetközi kampányhoz, melyet a World Ovarian Cancer Coalition (WOCC) szervez.

Művészettel a felismerésért

Az Alapítvány a Világnap keretében idén egy művészet-egészségügyi pályázatot hirdet. A pályázat két szakaszból áll. Az első szakaszban olyan profi vagy amatőr alkotóművészek jelentkezését várják, akik bármilyen technikával ábrázolják a petefészkeket. A beérkezett pályaműveket egy zsűri fogja elbírálni, a győztes egy 100.000 Ft értékű utalványt kap az általa választott művészellátó üzletbe.

A pályázat második szakaszában a kiválasztott mű alkotóját felkérik, hogy a petefészekrák 10 leggyakoribb tünetét hasonló stílusban jelenítse meg. Az elkészült műveket ősszel egy országos vándorkiállításra indítja az Alapítvány, ezzel célja, hogy minél több nőhöz eljusson az információ a betegség tüneteiről.

További részletek:

https://malyvavirag.hu/malyvavirag-magazin/muveszet-egeszsegugyi-palyazati-felhivas

A felhívás május 8-tól nyilvános.

A petefészekrákot nagyon nehéz időben felfedezni!

A betegség leggyakoribb tünetei nem specifikusak, ezért nagyon könnyen összekeverhető más, gyakrabban előforduló betegséggel.

Ffelfújt gyomor érzet, hasi puffadás

Eétvágytalanság

Llehangoltság

Ffájdalom a hasban

Eeltérő vizelési szokások

Dderéktáji fájdalom

Eeltérő székletürítési szokások

Zzavaró, rendellenes hüvelyi vérzés

Nnagyfokú fáradtság

IIndulj el az orvoshoz, és járj utána, mi okozza a tüneteket!

“Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a petefészekrák tüneteivel, és, ha ezek közül észleljük valamelyiket, és ez hosszabb időn át fennáll, forduljunk orvoshoz, hogy kizárhassák ezt a betegséget. Mivel a tünetek általánosak, a legtöbb esetben a petefészekrákot késői stádiumban diagnosztizálják, ezért a gyógyulási esélyek csökkennek.

A Mályvavirág Alapítvány az érintetteknek és hozzátartozóiknak is igyekszik minél több információt nyújtani akár személyesen, akár a www.malyvavirag.hu, a www.malyvabetegut.hu/petefeszekrak vagy a www.felfedezni.hu oldalakon, hiszen egy nőt sem hagyunk hátra! ” – mondja Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

Social media kampány

A Mályvavirág Alapítvány a tünetek nagyon pontos leírásával igyekszik kiemelni az üzenetet, hogy nem szabad félvállról venni az általánosnak tűnő jeleket. A leírásokat social media felületeinken osztjuk meg május 8-án. A nap zárásaként Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke egy online előadás keretében beszélget majd a petefészekrákhoz kapcsolódó legfontosabb tudnivalókról Dr. Lintner Balázzsal, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szülész-nőgyógyász, daganatsebész szakorvosával. A beszélgetés élőben követhető facebook oldalunkon, később pedig visszanézhető.

A petefészekrákról

A nők körében a petefészekrák a daganatok között a hetedik leggyakrabban diagnosztizált rákos megbetegedés világszerte. Magyarországon évente több mint 1000 nő, édesanya, lány betegsége kerül diagnosztizálásra, és az érintettek több mint felének ez már túl késő…

A jelenlegi protokollok szerint a petefészekrák kezelése a műtét, a kemoterápia és biológiai terápiák, elsősorban immunterápia és PARP-gátlók alkalmazása. Sajnos azonban ezek előrehaladott állapotban ritkán eredményeznek végleges gyógyulást, ugyanakkor lassíthatják a betegség kiújulását.

A Mályvavirág Alapítványról:

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusa óta dolgozik a HPV prevencióért és a nőgyógyászati daganattal érintettekért. Fő célja a prevenció, azaz a szűrések és a védőoltások népszerűsítése annak érdekében, hogy a méhnyakrákos és az egyéb nőgyógyászati daganatos megbetegedések, halálozások száma jelentősen csökkenjen. Célja továbbá a már kezelés alatt állók támogatása, rehabilitációjának megszervezése, lebonyolítása. Az alapítvány 2017-ben csatlakozott az Európai Nőgyógyászati Daganatok Társaságának (ESGO) betegszervezeti hálózatához, így nemzetközi partnerekkel dolgozhat tovább céljai megvalósításáért. Tóth Icót 2019-ben megválasztották az ESGO-Engage társelnökévé.