Túlzott igazságérzet – avagy hogyan törölték el Frankot?

Papp Bojána: Túlzott igazságérzet – dokumentumfilm sorozat

Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot c. filmjének történelmi hátteréről

Túlzott igazságérzet címmel három részes dokumentumfilm sorozat, és öt részes podcastsorozat készült Papp Bojána rendezésében, Fabricius Gábor Eltörölni Frankot c. filmjének történelmi hátteréről. A Túlzott igazságérzeta Kádár-kor politikai pszichiátriáját dolgozza fel, a megszólalói között találunk egykori ellenzéki politikust, pszichiátert, újságírót, igazságügyi szakértőt, emberi jogi aktivistát és történésztis. Többek között Haraszti Miklós, Pálinkás Szűts Róbert, Ef Zámbó István, Gazsó L. Ferenc, Rainer M. János is nyilatkoznak.

A politikai pszichiátria intézménye minden volt szocialista államban létezett. Az 50-es években a Szovjetunióban dolgozták ki, igazán elterjedt a 70-es, 80-as évekre lett, több százezer embert érintett. Eszerint a másként gondolkodókat, a normálistól eltérőket, azokat, akik nem a hivatalos doktrínák szerint gondolkodtak, és ezt hangosan képviselték – akárcsak egy kocsmai beszélgetésben -, sok esetben kényszergyógykezelésre ítélték. A szovjet mintát ugyan nem akkora mértékben, de itthon is átvette a párvezetés.

A Kádár-korban a pszichiátria többszörösen is átpolitizált volt. A pszichiátriai kezelések a személyiségi jogok védelme miatt eleve titkosak, s mivel a kádár-kori titkosszolgálatok idején a titkokkal való visszaélés, zsarolás, fenyegetés a hatalom egyik legfőbb eszközeként működött, ez rendkívül kiszolgáltatottá tette a pszichiátriai betegeket. Az orvosi szakma a kommunizmusban – minden más szakmához hasonlóan -, átpolitizált volt: a szakmai vezetők többsége be volt csatornázva a pártvezetéshez. Mindemellett a titkosszolgálatok használták is a pszichológia módszertanát, az ügynökök beszervezését, a tartótisztek kiképzését is ennek alapján végezték.

A dokumentumfilmet és podcastokat készítő Papp Bojána rendező elmondta:

Rengeteget kutattam a Kádár-kor pszichiátriáját, hogy elmesélhető történeteket találjak. A téma különösen érzékeny, nehéz volt megszólaló pszichiátert találnunk, rettenetesen nehéz volt bármilyen forrást találni, képeket pedig szinte lehetetlen. Különösen fontos a filmben Laurie Sparham angol fotós Pákh Tiborról titokban készült képe, amelyen Pákh teljesen leszedált állapotban látható. A fotót Haraszti Miklóssal közösen készítették 1982-ben, az OPNI-ban – ez most, ebben a filmben kerül először nyilvánosságra.”

Papp Bojána szerint, a Túlzott igazságérzetdokumentumfilm legnagyobb tanulsága, hogy a hatalom láthatatlan jelenléte a hétköznapi életben mentálisan rendkívül megterhelte az embereket. A 80-as években ez alattomosabban működött, mint a korábbi nyílt terrorban. Nem csupán a titkosszolgálatok jelenléte miatt, hanem mert az addigra kialakult társadalmi konszenzusban a többség megtalálta a saját számítását. A munkája mellett maszekozott, szert tett egy balatoni nyaralóra, abból kiadott egy szobát az NDK turistáknak, előbb-utóbb autóhoz és telefonhoz is hozzájutott, így a másként gondolkodók, akik ki mertek állni az igazukért, vagy felszólaltak a diktatúra ellen, kívül kerültek a normalitás körén, megbélyegezettek és üldözöttek lettek.

Papp Bojána rendező kiemelte: „A Kádár-korban a pszichiátriai diagnózis stigmát jelentett. Ma már nyíltan beszélünk róla, ha valaki pszichiáterhez vagy pszichológushoz jár, de 40-50 évvel ezelőtt a sárgaházba, vagy a Lipótra kerülni talán rosszabb volt, mint politikai üldözöttnek lenni. A filmbeli beszélgetésekből kiderült, hogy a 2. világháborús traumákat a kommunizmus a négy fal közé száműzte, az 50-es évek terrorja pedig mentálisan még mélyebbre taszította a társadalmat. A mostani – a világháború utáni harmadik – generáció tart ott, hogy felmeri tenni az erre a korszakra vonatkozó kérdéseket.”

Túlzott igazságérzet megszólalói:

Dr. Baraczka Krisztina,igazságügyi szakértő, pszichiáter

Robert Van Voren, emberi jogi aktivista

Dr. Kovai Melinda, szociológus

Mező Gábor, újságíró

Haraszti Miklós, író, újságíró, politikus

Pálinkás Szűts Róbert, újságíró

Ef Zámbó István, képzőművész

Gazsó L. Ferenc, újságíró

Zelei Miklós, újságíró

Rainer M. János, történész

Takács Tibor, történész, ÁBTL

Túlzott igazságérzet alkotói:

Rendező: Dr. Papp Bojána

Producer: Fabricius Gábor

Operatőr: Natasa Pavlovszkaja

Asszisztens: Szabó Virág

Vágó: Laczi Evelin

Executive producer: Józsa László

Gyártócég: SpeakEasy Project

Dr. Papp Bojána

Dr. Papp Bojána a Színház- és Filmművészeti Egyetemen doktorált, az elmúlt húsz évben dokumentumfilmesként, újságíróként, szerkesztőként, producerként dolgozott. Kétszer nyerte el a Magyar Filmkritikusok díját. Elkötelezetten foglalkozik szociális témákkal: forgatott börtönben, hátrányos helyzetű gyerekekkel, menekültekkel, nőkkel vagy mélyszegénysében élőkkel, de a történelmi témák is fogékony.

Válogatott filmek: A tévé és én, Börtönrap, Jules szökése, A város gyomrában, Generáció L

Túlzott igazságérzet dokumentumfilmek linkek:

1. rész: https://youtu.be/vTss1lBhxoo

2. rész: https://youtu.be/PAq83z7kOoQ

3. rész: https://youtu.be/-F3dBHLDVMA

Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot

Az Eltörölni Frankot 1983-ban játszódik, a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit titokban próbálja elhallgattatni. Súlyos trip veszi kezdetét, amely egy társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ.

Az Eltörölni Frankot főszerepét a Filo művésznéven ismert Fuchs Benjámin, a magyar underground zene egyik legígéretesebb tehetsége, játssza. A filmben fontos szerepet kapott a már több nemzetközi elismeréssel díjazott, fiatal erdélyi színésznő, Blénesi Kincső és a Junior Primadíjas Waskovics Andrea is, a további szerepekben olyan ismert színészeket is láthatunk, mint Bánsági Ildikó, Lénárt „Papi” István, akinek ez az utolsó filmje, Székely B. Miklós vagy a koreográfus Frenák Pál, de szerepet kapott Pajor Tamás, Peer Krisztián és Ladányi Andrea is.

A film operatőre Dobos Tamás, látványtervezője Eggert Ketilsson, Kiss Dorka és Fabricius Gábor, vágója Kiss Wanda és Tuza-Ritter Bernadett. A hangért Zányi Tamás, a jelmezekért Sinkovics Judit felelt. Fabricius Gábor konzulense Gazdag Gyula filmrendező volt.

Az Eltörölni Frankot a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Otherside Stories gyártotta. A magyar mozikban, a Mozinet forgalmazásában, október 7-én mutatják be a filmet színes verzióban, de a hazai art mozik fekete-fehérben is vetítik majd az Eltörölni Frankot c. alkotást.

Stáblista:

Rendező-író-producer: Fabricius Gábor

Fényképezte: Dobos Tamás

Látvány: Eggert Ketilsson, Kiss Dorka és Fabricius Gábor

Vágó: Kiss Wanda és Tuza-Ritter Bernadett

Hang: Zányi Tamás

Jelmez: Sinkovics Judit

A rendező konzulense: Gazdag Gyula

Főszereplők: Fuchs Benjámin, Blénesi Kincső, Waskovics Andrea

Szereplők: Lénárt István, Székely B. Miklós, Frenák Pál, Pajor Tamás, Pál András, Peer Krisztián, Ladányi Andrea, Bánsági Ildikó