Megtalállak címmel folytatódik André Aciman Szólíts a neveden című népszerű regénye

A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Szólíts a neveden szerzője visszatér csodásan összetett lelkű szereplőihez, hogy évtizedekkel első találkozásuk után tovább kutassa, vajon hány különféle alakban is jelenhet meg a szerelem. A Megtalállak várható megjelenése Magyarországon október 10-e, az író pedig személyesen mutatja be az új regényét a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, amit október 10-13. között rendeznek meg a CAFé Budapest keretében a Várkert Bazárban. 

Egyetlen közelmúltbeli regény sem beszélt olyan megrendítően a szerelem természetéről, mint André Aciman lenyűgöző könyve, a Szólíts a neveden. Legelső, 2007-es megjelenésekor Stacey D’Erasmo, a New York Times kritikusa „szerelmes levélnek, vallomásnak, különlegesen gyönyörű könyvnek” nevezte.

Mintegy háromnegyedmillió eladott példány után pedig 2017-ben megszületett a később Oscar-díjjal is jutalmazott filmváltozat, amelyben Timothée Chalamet játszotta a kamasz Eliót, Armie Hammer pedig Olivert, a fiatal doktoranduszt, akivel egymásba szeretnek.

Megtalállakban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Véletlenszerű találkozása egy fiatal nővel a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét. 

Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába. 

Aciman érzékeny szerző, egyetlen rejtett rezdülés, az érzelmek egyetlen árnyalatnyi változása sem kerülheti el a figyelmét, hiszen ezekből áll össze a szenvedély. A Megtalállak visszatér az egyik legnagyszerűbb kortárs szerelmi regény világába, tovább feszegetve a kérdést, elmúlhat e valaha az igazi szerelem?
A regény várhatóan október 10-én jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, az író pedig a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár vendége lesz október 10–13-a között. 

Megtalállak már előrendelhető itt: 
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/megtalallak 

André Aciman (1951. január 2.)

Egyiptomi születésű olasz-amerikai regényíró, esszéista és a 17. századi irodalom kutatója. Diplomáját angolból és összehasonlító irodalomtudományból a Lehman College-on, doktoriját a Harvardon szerezte, tanított például a Princeton és a Bard egyetemeken, valamint a New York Universityn kreatív írást is. 
Több kötet szerzője. 1995-ös Out of Egypt című memoárja, amely arról szól, milyen volt zsidó gyermekként a posztkoloniális országban cseperedni, elnyerte a Whiting-díjat; 2007-ben megjelent Call Me by Your Name (Szólíts a neveden) című regényét pedig szépirodalom kategóriában Lambda Irodalmi Díjjal jutalmazták. A kötetből Luca Guadagnino rendezett nagyjátékfilmet 2017-ben, James Ivory forgatókönyvéből, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével.
Jelenleg a Graduate Center of the City University of New York professzora, kiemelt területei az irodalomtörténet és a francia irodalom, Marcel Proust munkássága. Írásai számos folyóiratban megjelentek, esszéit többször beválogatták a műfaj amerikai legjobbjai közé. 

A regény megjelenéséről és a szerző látogatásáról folyamatosan tájékoztatjuk az olvasókat Facebook-oldalainkon és csoportunkban:
ATHENAEUM
ATHENAEUM SMART
KÖNYVARMADA