Megalapították Kovács László és Zsigmond Vilmos Ooperatőr Díjat

Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy te legyél a díj első győztese – nevezés január 13-áig!

A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája megalapította a „Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj” elnevezésű díjat. A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr verseny helyét veszi át és folytatja annak hagyományait. A díjakat minden év januárban adják majd át. A szervezők reményei szerint a jövőben a „Camerimage” nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny. Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják.

A 2018-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, mert 1938-ban, 80 évvel ezelőtt Somkuti István alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát.

Zsigmond Vilmos, 2005 óta nagyon fontosnak tartotta és támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal – rendhagyó módon – csak Diákfilm verseny kategóriában adnak át majd díjat. Így most első alkalommal nevezni is kizárólag a diák kategóriában lehet a www.stabiskola.hu oldalon 2018.január 13-áig. A nevezés ingyenes! Csak 2017. január 1. és 2017. december 31. között készült vagy bemutatott filmek vehetnek részt a versenyben. 

A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből – aki a Bank Bán című filmben együtt dolgozott Zsigmond Vilmossal – és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt majd. A legjobb diákfilm operatőre a díj mellé a Sparks kft  és Zsigmond Vilmos által felajánlott kamera csomagot és a Magyar Filmlabor szolgáltatás felajánlását is nyeri.

Az első ünnepélyes díjátadót 2018.január 30 – án a Vigadóban tartják, ahol a nyertes diák-alkotó kihirdetésén túl életmű díjakat adnak majd át olyan magyar operatőröknek, akik Kovacs Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő  operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatori iskolára.

Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny támogatói: Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sparks Kft.,