Már a neten is nézhetőek az Inforg filmek

Az újkori magyar filmgyártás legtermékenyebb független stúdiója, a 10 évig működő Inforg tekintélyes könyvtárának emlékezetes alkotásai a netre költöztek. A Muhi András által alapított és 2000 – 2010 közt vezetett produceri iroda több mint 200 saját művet számláló, kisfilmekből, dokumentumfilmekből, animációkból, nagyjátékfilmekből és tévéfilmekből álló, gazdag gyűjteményének válogatásához, mostantól a www.inforgfilm.org oldalon lehet hozzáférni, kiváló minőségben. A honlap a Ferenczy Múzeum Centrum szervezésében, a szentendrei MűvészetMalomban nyílt, A kísérletezés szabadsága című, 2022. január 9-ig nyitva tartó kiállításnak köszönhetően jött létre. A portál rengeteg hasznos, érdekes háttérinformációt nyújt, illetve széles betekintést kínál a stúdió páratlanul gazdag filmtermésébe, alkotói közösségébe, így azon többek közt megtekinthető Enyedi Ildikó kisjátékfilmje, az Első szerelem, az Oscar-díjas Saul fiát jegyző Nemes Jeles László bemutatkozó rendezése, a Türelem, vagy Mundruczó Kornél korai remeke, a Rövid ideig tartó csend.

Az Inforg nagyjátékfilmjei is helyet kaptak ezen a felületen, így szintén újranézhető Fligauf Benedek három, fesztiválsikert arató alkotása, a Rengeteg, a Dealer, illetve a Tejút. Mellettük ott található a kínálatban Till Attila rendezése, a Pánik, valamint Gigor Attilától A nyomozó, A fény ösvényei Mispál Attilától és Vranik Roland emlékezetes Fekete keféje. Természetesen Bodó Viktor, Felméri Cecília, Iványi Marcell, Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt, Kenyeres Bálint, Muhi András Pires, illetve Szaladják István munkái sem hiányoznak a palettáról.

A filmnézés mellett a honlapon a kiállítás virtuálisan is bejárható. Az audio guide-ra kattintva végig lehet menni a tárlaton a kurátor, Iványi-Bitter Brigitta PhD kísérőszövegét hallgatva. Továbbá az oldalon a rendezőkkel készített interjúk, valamint a filmekkel elnyert rangos díjak, moziplakátok és a produceri iroda emblematikus relikviái is megtekinthetőek.

Az www.inforgfilm.org honlapot Pál Rebeka, illetve Marcell Jósefsson tervezte és készítette.