Májusban folytatódik az Éden forgatása

Kocsis Ágnes, a Friss levegő és a Pál Adrienn írója és rendezője januárban kezdte forgatni új filmjét, az Édent Lana Baric horvát színésznő, Daan Stuyven belga rockzenész és Bocskor Salló Lóránt főszereplésével. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él. A napokban lezárult a forgatás első, 32 napos szakasza, mely a Mafilm fóti stúdiójában, valamint 30 budapesti helyszínen és Pécsett zajlott. A forgatás májusban folytatódik. Az Éden a tervek szerint 2019 második felében kerül a hazai mozikba a Mythberg Films gyártásában, a Mozinet forgalmazásban.

Kocsis Ágnes harmadik mozifilmjében ismét egy női sorsra fókuszál. “Egy film arról, hogy az emberiségnek már nincs hová menekülnie saját maga elől.” – nyilatkozta a rendező. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő Éden egy különös szerelmi történet, melynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki gyakorlatilag mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él. A film női főszerepét az Arany Aréna díjas, ismert horvát színésznő, Lana Baric alakítja, akit a You Carry Me című filmben látott meg a magyar rendezőnő, és a 2016-os casting után rögtön úgy döntött, hogy rá bízza Éva megformálását. Lana annyit elárult, hogy kifejezetten örül annak, hogy egy női rendezővel forgathat és maximálisan bízik Kocsis Ágnesben. Elmondta, hogy a szerep kedvéért hat kilót fogyott és a haját is le kellett vágatnia. Az Édenről csupán annyit árult el, hogy egy erős vizualitású alkotás lesz, melyben a színeknek is fontos szerep jut.

A film férfi főszereplője Daan Stuyven belga gitáros-énekes, aki DAAN nevű formációjával ismert szereplője az európai könnyűzenei életnek, ám nagyvásznon, filmfőszerepben most először lesz látható. Daan kiemelte, hogy ez a felkérés óriási lehetőség a számára. Az Édent egy nagyon pontos és intelligens alkotásnak tartja, melyben különösen megragadja őt a film sajátos humora és kifinomult dialógusai.

A film magyar főszereplője, Bocskor Salló Lóránt, akit a Szabadság, szerelem, a Csak szex és más semmi című filmekből, valamint a Magashegyi Underground dalszövegírójaként ismerhet a közönség. Az Édenben játszik még többek között Török-Illyés Orsolya, Roberti Maja, Makranczi Zalán, Kistamás László, Gattyán Lili, Katona László, Kardos Róbert és Németh Gábor író is.

Az Éden forgatása a Filmalap 440 millió forintos gyártási támogatásával január közepén kezdődött és 3 hétig a Mafilm fóti műtermében zajlott két épített díszletben, majd közel 30 budapesti külső helyszínen folytatódott, esetenként napi 2-3 helyszínváltással, stáb-költözéssel. Egy napot Pécsett rögzítettek. A forgatás májusban folytatódik Budapesten és néhány vidéki helyszínen.

A produkció vezető producere Berger József, operatőre Tóth Widamon Máté, a látványtervező Varga Judit és Vinnai Petra, a jelmezeket Kiss-Matyi Mónika tervezte. Az Éden a Mythberg Films gyártásában készül és a tervek szerint 2019 második felében lesz látható a mozikban a Mozinet forgalmazásban.

Kocsis Ágnes az ELTE Bölcsészettudományi karán lengyel, esztétika és filmelmélet szakon végzett. Az egyetemi évek alatt két szemesztert ösztöndíjjal a krakkói Jagiełło Egyetem filmfakultásán töltött, 2003-ban pedig egy évig a római Scuola Nazionale del Cinema ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Tévérendező szakán 2005-ben szerzett diplomát. Első nagyjátékfilmje, a Friss levegő – amely egyben diplomafilmje is – 2006-ban elnyerte a 37. Magyar Filmszemle Első filmes rendezői díjat és számos nemzetközi filmfesztivál díjban is részesült. Kocsis Ágnes Pál Adrienn című alkotása 2010-ben a Cannes Filmfesztiválon a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját nyerte el.