Ki lesz 2020 legjobb első prózakötetese?

Átadják a Margó-díjat

Hatodik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. 2020-ban tizenkilenc nevezés érkezett, izgalmas, sokszínű mezőny gyűlt össze, a legjobb tíz közé az Animus, Jelenkor, Kalligram, Magvető, Menő Könyvek, Napkút és a Scolar könyvei jutottak be. A félmillió forinttal, próbafordítással és a Bookline 15 millió forintos médiatámogatásával járó díjat az október 15-18. között megrendezésre kerülő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron adják át a Várkert Bazárban.

“A Margó-díjat 2015-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy felhívjuk a figyelmet a legjobb első könyvesek műveire. Hiszünk abban, hogy nemcsak akkor érdekes egy pályakezdés, ha már tudjuk, micsoda nagy műveket írt a szerző, hanem már az induláskor is. A Margó-díjjal nem lezárni szeretnénk egy pályakezdést, hanem új lendületet adni neki: Totth Benedek Holtverseny című regényét azóta több nyelvre lefordították, Milbacher Róbert és Szöllősi Mátyás harmadik köteteiket mutatják be az őszi Margón, Mécs Anna a díjat követő tárcasorozatát kiegészítve írta meg idén tavaszra a Kapcsolati hiba című kötetét” – mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár igazgatója. 2015 óta Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna és Fehér Boldizsár kapta meg az elismerést.

2020-ban a Margó-díjra a következő tíz könyvet jelölte a szakmai előzsűri:

Babarczy Eszter: A mérgezett nő, Jelenkor

Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni, Scolar

Gáspár-Singer Anna: Valami kék, Kalligram

Halmai Róbert: Nagyapám, Napkút

Harag Anita: Évszakhoz képest hűvősebb, Magvető

Hegyi Ede: A senki, Napkút, 2019, 213 oldal

Nagy Gerzson: Délután apámmal, Kalligram

Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny! Menő Könyvek

Szelle Ákos: Sebek a falon, Animus

Zsembery Péter: Vigyázz, kész, Scolar

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként, a Bookline,a Volvo Autó Hungária, a Delonghi és az NKA támogatásával megvalósuló rendezvényen mutatja be legújabb könyvét többek között Barabási Albert-László, Háy János, Jászberényi Sándor, Karafiáth Orsolya, Kerékgyártó István, Kiss Tibor Noé, Mucsi Zoltán, Nyáry Krisztián, Pető Péter, Tisza Kata és Závada Pál. A Margón rendhagyó irodalmi-zenei műsorával fellép Pátkai Rozina, valamint Bereményi Géza és Járai Márk. A 24.hu Dolgozószoba nevű beszélgetéssorozatának Grecsó Krisztián, Orvos-Tóth Noémi és Vámos Miklós lesz a vendége.

A fesztiválon online vesz részt a finn Sofi Oksanen, akinek Tisztogatás című regényét 38 nyelvre fordították le, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című világsikert jegyző svéd Jonas Jonasson, az amerikai költőlegenda, Billy Collins, a skandináv krimiszerző Stefan Ahnhem. Az eseményen először tartanak Könyves Sétákat a Könyves Magazin szervezésében, ahol város és folyó viszonyáról, illetve ennek kulturális, irodalmi lenyomatairól hallhatnak a résztvevők.

A szervezők a járványügyi szabályokat figyelembe véve, a fellépők és a nézők biztonságát szem előtt tartva regisztrációt vezettek be, a látogatószámot csökkentik és a maszkviselést kötelezővé teszik, a további intézkedésekről pedig folyamatosan tájékoztatnak a felületeiken (margofeszt.hu, facebook.com/margofeszt). A járványügyi intézkedések miatt a könyvvásárt hagyományos formában nem tartják meg, de a friss megjelenések a Bookline-nak köszönhetően online és a helyszínen is megvásárolhatók lesznek.

Napi programbontás:http://www.margofeszt.hu/hu/fesztival

facebook.com/margofeszt

instagram.com/margofeszt

Spotify/margofeszt