Jótékonysági előadás május 26-án

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, mely a baltimore-i Worldwide Reading Project, a CITD (The Center for International Theatre Development) és a Román Színházi Szövetség (UNITER) partnerségében jött létre azzal a céllal, hogy anyagi és morális támogatást nyújtson a háború sújtotta ukrán művészeknek.

Nem sok, amit tehetünk azokért a kollégákért, akik közel három hónapja egész más jellegű kihívásokkal szembesülnek, mint amit hivatásukként választottak, de úgy éreztük, ilyenkor minden szolidaritási gesztus erőt adhat kitartani, túlélni, embernek maradni. Egy szerencsésebb helyzetben, békében működő színházi intézmény biztonságából üzenjük, hogy lélekben ott állunk mellettük és minden ártatlanul szenvedő civil mellett, felajánlva nekik a május 26-ai Kártyások című előadásunk teljes bevételét.

A romániai művészek az ukrajnai művészekért elnevezésű kampány során az UNITER fogja begyűjteni a kezdeményezéshez társult színházak jegybevételeiből származó adományokat, az összegyűlt pénzösszeget pedig az Ukrán Színházművészek Nemzeti Szövetségének számlájára utalja. „A művészi méltóság megőrzését és e szörnyű időket átélő ukrán kultúra támogatását” célzó nemzetközi színházi törekvések 2022. május 16. és június 15. között tartanak, mely időszakban állami, valamint önkormányzati színházak és független színházi társulatok is támogatásukról biztosíthatják a nehéz helyzetben lévő ukrajnai kollégákat.

A Tamási Áron Színház május 26-ai Kártyások előadására a befolyt jegybevétel könnyebb kezelése érdekében nem lehet online jegyeket vásárolni, csak a Központi Jegypénztárban árusítunk belépőket. A jegyek ára 25 lej; nyugdíjasoknak, diákoknak 15 lej értékű kedvezményes jegyek is kaphatóak. A jegypénztár nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 9–13 óra között, valamint előadások előtt egy órával.

Ny. V. Gogol Kártyások című komédiája az emberi ravaszság, képmutatás, mindennapi átveréseink világáról szól. „Szolgálj csak nekem, lelkecském, ahogy a nénéd szolgált, nyerjél nekem ugyanúgy nyolcvanezret, és mihelyt hazamegyek a falumba, márványszobrot állítok neked!” – mondja a történet főhőse saját kiképzésű kártyacsomagjának, miközben nagy reményekkel belép egy kisváros vendéglőjébe. Iharev ismeri a kártyajátékok minden fortélyát, de tudja, hogy csak akkor lehet esélye a nyereségre, ha arra is áldoz, hogy minden fontos információt begyűjtsön a vendéglátóstól, és mindenki másnál többet hajlandó fizetni egy kis csalásért. A pénz körül mindig is voltak, vannak, lesznek csalások, és ha az ember a könnyű, gyors anyagi haszonszerzés ingoványos talajára téved, soha nem tudja, hogy mire számíthat – áll a Zakariás Zalán által rendezett előadás ajánlójában.