Itt van Amerika

Sebők Miklós – Böcskei Balázs
Szerkesztésében Itt van Amerika
Az amerikai politika hatása Magyarországon


Az első McDonald’s 1988-as megnyitása szimbolikus eseménnyé vált. Az „igazi” – tehát már nem csalamádés – hamburgerért kígyózó Régiposta utcai sorok jelezték: ahogy a magyar nép készen állt arra, hogy az állampárti szocializmust demokráciára és piacgazdaságra cserélje, ugyanúgy éhezett a Big Macre a CityGrill után. De az Újvilágból nem csak az idealizált Amerika-kép kellékei érkeztek meg a rendszerváltással. E kötetben több mint 30 elismert Amerika-szakértő, illetve gyakorlati szakember foglalta össze, hogyan hatott az elmúlt évtizedekben az amerikai politika a magyar közéletre. Bemutatjuk, hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, valamint a magyar politikai intézményrendszer. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy az USA-ból érkező politikai hatások meghatározó részei mai közéletünknek.

A kötet szerzői: B. Simon Krisztián, Bednárik Imre, Bíró-Nagy András, Böcskei Balázs, Braun Róbert, Dessewffy Tibor, Dorosz Dávid, Gavra Gábor, Győri Gábor, Győry Csaba, Gyulai Attila, Hajdu Nóra, Kis György Márk, Kováts Eszter, Lakatos Júlia, Mikecz Dániel, Németh S. Szilárd, Oross Dániel, Paár Ádám, Polyák Gábor, Rada Péter, Schlanger Márton, Sebők Miklós, Stumpf István, Stumpf Péter Bence, Szabados Péter, Szabó Andrea, Szabó Miklós, Szabó Palócz Orsolyą, Szigetvári Viktor, Szilágyi Emese, Tóth Csaba, Ugrósdy Márton, Vasali Zoltán




ISBN: 9789632939780
Terjedelem: 400 oldal
Méret: 124 x 183 mm
Kötés: tábla, védő
Ár: 3999 Ft

Megrendelhető itt.