Isten éltessen, Magyarország!

Idén három és fél napos Szent István Nap rendezvénysorozat várja az ünneplőket az augusztus 20-i hétvégén

Az augusztus 20-i hétvégén három és fél napos, Szent István Nap rendezvénysorozattal ünnepelhetjük Magyarország államalapítását, méghozzá több mint 20 helyszínen. Az ünnepség gerincét adó állami rendezvények, a Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonás és Tisztavató mellett Ünnepi Szentmise, Szent Jobb körmenet, majd az Új „Tűz és fények játéka” fantázianevű tűzijáték is várja a nagyközönséget. Az állami események mellett további 20 helyszínen rendeznek változatos programokat városszerte. A részletes program a Szent István Nap rendezvénysorozat weboldalán és mobilapplikációja segítségével is nyomon követhető. Elérhető árú, egyedi Szent István Napi étel-, és italkínálat is várja a látogatókat a Szent István Napi Bisztrókban.

A három és fél napon át tartó eseménysorozat augusztus 19-én 16 órától veszi kezdetét az Utcazene és Foodtruck Show-val, valamint a Szabadrét Fesztivállal. Előbbi esetében a Szabadság térre és a környező utcákba beköltözik a Veszprémi Utcazene Fesztivál a város legmenőbb vendéglátós autóival, food truck-jaival. Három nap alatt 48 előadó összesen 151 koncertet ad a legkülönfélébb zenei stílusokban, a hét színpad és az öt utcazenész-pont valamelyikén. A Szabadrét Fesztivál egy laza, piknik hangulatú, fiatalokat megcélzó program lesz az Erzsébet téren hazai fellépőkkel, akik között többnyire elektronikus zenei producerek, DJ-k és műfaji határokat túlhaladó progresszív élő produkciók sorakoznak, mint például: Zagar, Mius, Belau, Galactic Jackson, Deva, Barabás Lőrincz Quartet.

Augusztus 20-án a központi rendezvények keretében, 8 órától tartják a Szent István Napi Díszünnepséget a Kossuth téren, Zászlófelvonással és Tisztavatással. Ezt követően 9 órától kezdődik a Légiparádé a Duna felett, majd 10 órától az ünnepi Felvonulás az Andrássy úton, és 17 órától lesz az Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenet a Szent István Bazilikában. Az este fő elemeként, 21 órakor veszi kezdetét az Új „Tűz és fények játéka”tűzijáték.

A Budai Várban a Tóth Árpád sétányon kapott helyet a Hősök útja, amely a magyar történelem hét kiemelkedő alakjának állít emléket, látványos, szerepjátékos bemutatókkal. A Kapisztrán téren pedig ezzel párhuzamosan honvédségi programok, és a katonazenekar koncertjei láthatók majd. A Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében lesz a Panorama Classical, amelynek keretében komolyzenei koncerteket élvezhetnek a nézők kellemes piknik hangulatban, miközben csodálatos panoráma tárul eléjük. A budai programokat gazdagítja a Retro Tabán izgalmas zenei csemegét kínálva egy kultikus helyszínen, a sok évtizedes rock és pop koncert hagyományokkal rendelkező Tabánban. A helyszín fellépői: Ladánybene27, TNT, Szikora Róbert és az R-Go, Back II Black, Hevesi Tamás, Emelet, Török Ádám és a Mini, Mobilmánia, Beatrice, Deák Bill Gyula, Hooligans és a Skorpió.

A Szent István Nap egyik fő eseménye az Andrássy úti hagyományteremtő Felvonulás, amelynek három egysége a Föld, a Haza, és a Nemzet. A program során a három tematika jegyében készült óriás installációkat kísérhetjük végig az Andrássy úton. Megjelennek például a magyar eredetmondák legendás állatai, valamint Szent István és Szűz Mária, de a nemzetet jelképező trikolor zászló is. Az óriási installációk mellett látványos, több száz fellépővel tarkított műsor is színesíti majd a programot.

Több mint tíz éve nélkülözhetetlen rendezvénye a Szent István Napi ünnepségnek a Magyar Ízek Utcája a Láchíd utcában. Az esemény különlegessége, hogy itt lehet először megkóstolni az Ország Tortáját és Cukormentes Tortáját, de itt debütál az adott évben győztes Szent István Napi kenyér is.

Az Alkotmány utcát a Városok sétánya kiállítás gazdagítja, bemutatva országunk kulturális gazdagságát, mélyítve a történelmi ismereteinket hazánk és a történelmi Magyarország határon túli városainak megjelenítésével. Az utca Parlamenthez közeleső részén lehet majd megtekinteni az újjáépített Aranyvonatot, amelynek eredetije 1938-ban készült, hogy körbe utaztassa a történelmi Magyarország területén a Szent Jobb nemzeti ereklyénket.

Maradva a belvárosban, a Március 15. téren, a jelen és a múlt kiemelkedő sportolói mesélik el sikereiket és akár kudarcaikat is a SportHősök állomásán. Nemzetünk legemlékezetesebb sporteseményeire való emlékezés arra szolgál, hogy példát mutasson a jövő generációnak és sporttudatos életmódra buzdítsa őket. A Vigadó előtti téren, az ikonikus szökőkutat körbeölelő, Operett Korzó színpadon pedig számos előadással a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel. A hétvégére a belváros szívébe, a Vörösmarty térre költöznek az ország és a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételei a Csárdafesztivál keretében. A kivételes gasztronómiai élmény mellett a helyszíni programok a térre épített színpadon, hagyományőrző fesztivál keretei között zajlanak majd. 

A hétvége során több tízezer embert vár a Road Movie Live koncertsorozat a Műegyetem rakparton, a legváltozatosabb fellépőkkel (pl. Blahalouisiana, Ivan & The Parazol, Road, Tankcsapda, Demjén Ferenc, Kelemen Kabátban, Margaret Island, Horváth Tamás, Halott Pénz, Ákos), hogy a fiatalok és az idősebbek egyaránt találhassanak számukra kedvelt előadókat. A Duna másik oldalán, a Nehru parton és a Bálnában lesz a Divat&Design Fesztivál, ahol megismerhetjükamagyar tervezők, dizájnerek, iparművészek vagy akár gasztro kézművesek legjavát. A Bálnában kiállítói standok kapnak helyet, a kortárs magyar divat és dizájn termékeivel, de workshopokon, előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetünk itt. A Bálna melletti Nehru Part ad majd helyet az Irodalmi Könyv és Pop-Up színpadoknak, amelyeken kortárs előadóművészek által tartott zenés felolvasások zajlanak. A mellette helyet kapó Pop-up mozi klasszikus és kortárs magyar filmeket vetít a rendezvény három estéjén.

Szent István Napon a gyerekekre is gondolnak, hiszen a Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig terjedő területen szervezik a gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas Gyerekligetet. Többek között lesznek herceg- és hercegnőképző programok, játék-installációk, és a Pintyőke színpadon Csukás István legszeretettebb mesehősei is életre kelnek.

A szervezők gondoltak idén arra is, hogy a nagyközönséget egyedi, elérhető árú Szent István Napi étel-, és italkínálat várja a Szent István Napi Bisztrókban. Lesz Szent István Nap söre: Borsodi Világos csapolt változatban (350 Ft), valamint a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. két terméke, a limitált kiadású 500 ml Naturaqua csendes természetes ásványvíz (190 Ft) és limitált kiadású 500 ml Coca-Cola cola ízű szénsavas üdítőital (290 Ft) is egyedi Szent István Nap címkével ellátva lesz elérhető. Háromféle márkázott szendvicset árulnak majd a Szent István Napi Bisztrókban (390 Ft), melyek a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. termékei. Az italkínálat sokszínűségét a Hilltop borászat háromféle minőségi bora, valamint a Mátyás Pálinkaház kétféle pálinkája teszik változatossá. A műanyag poharakat a fenntarthatóság jegyében szelektíven visszagyűjtik, cserébe nemzetiszínű szilikon karkötőt kapnak azok, akik vigyáznak a rendezvény, és így a Földünk tisztaságára. A szervezők a három és fél nap alatt minden eseményhelyszínen biztosítják a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét.

A Szent István Nap programjairól részletes információ érhető el a szentistvannap2021.hu weboldalon és a kapcsolódó Szent István Nap 2021 mobilapplikáción. Utóbbin a szervezők folyamatos információmegosztással segítik az ünneplő közönség tájékozódását.

VIDEÓ – Isten éltessen, Magyarország! 2021