Indulhat a zene

Rendkívüli módon a szokásos csütörtöki mozipremier helyett, már jövő hét keddtől látható lesz Csupó Gábor – Amerikában élő magyar rendező – új zenés vígjátéka, a PAPPA PIA (bemutató: augusztus 15.).

„Kell egy kis őrültség” – mondja a film alcíme is, melynek alapját a fiatalos lendület, a szerelem, a barátság és egy csónakház megmentése, valamint persze a 70-es, 80-as, 90-es évek legnagyobb slágerei szolgáltatják. A dalok teljesen újra hangszerelve, a kor igényeire szabva, a film történetéhez illeszkedve lesznek hallhatók, de természetesen akad majd néhány új zeneszám is a filmben. A főszereplő, Szabó Kimmel Tamás számára nem ismeretlen a frontemberi szerep, hiszen filmes múltjában játszott már zenészt – hangja így könnyedén megbirkózik a feladattal. A film anyagaiból pedig az is kiderül, hogy Ostorházi Bernadett nem csak tehetséges színésznő, hanem énekes is. A Macskafogóból ismert Miu-miújság című dalban például egyedül aratja le a babérokat. Stohl András és Reviczky Gábor karaktere fergeteges poénforrás a filmben, Nagy Feró pedig boldogan alakítja a link rockert.

És hogy mi lesz a történetben szereplő csónakházból romkocsmává avanzsált szórakozóhellyel az kiderült a mozikban, de egy biztos mindenki táncolva hagyja majd el a nézőtereket.

IC Press