A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép

A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép


    Budapest, 2021. november 30., kedd (MTI) – Huszonöt év után ismét színpadra lép a Sziámi együttes, amely december 4-én a fővárosi A38 hajón a Müller Péter Sziámi AndFriends koncertje keretében fog játszani.

    A frontember Müller Péter Sziámi decemberben ünnepli 70. születésnapját. Az A38-on legsikeresebb formációja, a Sziámi 1991-1997 közötti felállásának tagjai zenélnek – közölték a szervezők az MTI-vel.
    A Sziámi zenekarhoz olyan nagy underground slágerek fűződnek, mint például az Apokalipszis itt és most, a Testből testbe vagy A mi királyságunk. Az 1991 és 1997 közötti időszakból Angler Ákos (dob), Kardos Endre Bozi (szaxofon, fuvola), Markó Tamás (basszusgitár), Müller Péter Sziámi (ének), Óvári Miklós (gitár, billentyűs hangszer), Polgár Péter (gitár) és Soós Tamás Attila (szaxofon) játszik a december 4-i koncerten. Az esten olyan dalokat fognak elővenni, amelyeket hosszú évek óta nem hallhatott a közönség.


    Az AndFriends műsorában az URH-tól a legfrissebb dalokig válogat a zenekar. A zenekar tagjai: Bakos Zita (billentyűs hangszerek), Kirschner Péter (gitár), Müller Péter Sziámi (ének), Tóth Márton (dob), Varga Orsolya (billentyűs hangszerek) és Winterverber Csaba (basszusgitár).