Győzelem az útvesztőben

(l to r) Jay Ellis, Taylor Russell, Logan Miller and Tyler Labine star in ESCAPE ROOM.

Az Aquaman egymilliárd dollár körüli összbevétele sem hangzik rosszul, de az új évnek van egy másik nagy nyertese: csak az kevésbé feltűnő. A Végtelen útvesztő (Escape Room, már a mozikban) a premierjét követő első hétvégén máris elérte a 200 százalék körüli sikert. A szabadulószobában játszódó, nagyon sok meglepetéssel szolgáló horrort ugyanis mindössze 9 millió dollárból forgatták le, és három nap alatt, minden előzetes jóslatot jócskán felülmúlva, több mint 18 millió dollár bevételt gyűjtött: Észak-Amerikában már bő kétmillióan látták! (Igaz, az Aquaman-t ezalatt 3,5 millióan, összesen már majd 30 millióan.)


Adam Robitel, a film rendezője, aki legutóbb az Insidious – Az utolsó kulcs sikerével mutatta meg, mire képes, örülhet. Az elemzők (pl. a filmschoolrejectsen) mind észrevették, hogy a Végtelen útvesztő-ben nagyjából épp az a potenciál van (és nagyjából éppen olyan sikeres), mint 15 évvel korábban az első Fűrész-ben. És bár a filmről nehéz anélkül írni, hogy ne spoilereződne el valami izgalmas fordulat, az biztos, hogy a történet alapját jelentő különleges és titokzatos cég, a Minos még sokszor visszatérhet újabb és újabb filmek kiindulópontjaként.


– A film egy egész univerzumot alapoz meg – nyilatkozat a rendező. – A fejem tele van őrült ötletekkel egyenes folytatásokhoz és váratlan leágazásokhoz: úgy tűnik, a nézők szeretik, hogy nemcsak a kalandokra koncentráltunk, hanem izgalmas figurákat is teremtettünk, és szívesen folytatnám, amit elkezdtem.


IC Press