Generációk harca

Steigervald Krisztián:
Generációk harca


Hogyan értsük meg egymást?„Önismeret nélkül ma már nehéz elképzelni az életünket. Ahogyan szeretnénk tisztában lenni saját belső folyamatainkkal, ugyanúgy igényünk van arra is, hogy értsük a másik ember motivációit, mozgatórugóit. Steigervald Krisztián abban segít nekünk, hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek.”
Orvos-Tóth Noémi

„Egy szakértő, aki ért a halandó emberek nyelvén, egy X generációs apuka, aki nem eltagadni, hanem elfogadni akarja a fiatalokat. Krisztián könyvét azoknak ajánlom, akik bezzegelés helyett megértésre, árokásás helyett hídépítésre törekszenek. Vagyis mindenkinek, aki szeretne békében és biztonságban élni ezen a világon.”
D. Tóth Kriszta

„48 éves középkorú emberként nap mint nap szembesülök azzal, hogyan lesznek a generációk közötti repedésekből árkok, aztán pedig szakadékok. Steigervald Krisztián könyvét azért ajánlom a nálam fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt, mert arra tanít, hogyan nézzünk át a generációs szakadék túloldalára. Sőt, még többre: arra, hogy miként emeljünk hidakat fölötte.”  
Nyáry Krisztián



Steigervald Krisztián évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk…

„Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.”
Steigervald Krisztián

Steigervald Krisztián a múlt évezred legvégén, 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi „vidéki” lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott több pozícióban is. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával húsz éve, szülői, pedagógusi, vezetői, céges workshopokkal, tréningekkel öt éve foglalkozik.

Tervezett megjelenés: 2020. április 16.
Oldalszám: 256 oldal
Méret: 130 x 200 mm
Kötés: kartonált, füles
Ár: 3399 Ft
ISBN: 978 615 6058 14 0


Előrendelhető itt.