Évadkezdés és bérletárusítás a Tamási Áron Színházban

A Tamási Áron Színház társulata augusztus 21-én tartotta évadnyitó gyűlését, és azóta Tamási Áron 120-ik születésnapjának a megünneplésére, illetve az első bemutatóra, az Alice című előadás előkészületeire fókuszál Bocsárdi László irányításával a sZempöl együttessel közösen.


Az idei évadban is úgy alakítottuk az évadtervet, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek. A Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján létrejövő Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, az Escorial követi. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga úvjvidéki rendező Anna legendáját láthatjuk, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót.

Az öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Évforduló Alexandru Dabija, a norway.today Kövesdy István, a Pénz az égből és Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn. Porogi Dorka rendezésében. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestünket az idei évadban is játsszuk.

Az új évad produkcióira szeptember 11-től, hétfőtől lehet bérleteket váltani a Városi Szervezőirodában vagy a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás bérlet kivételével – az idei évadban is érvényesek. Bérleteink, jegyeink ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy, amelynek 10 lej. Az Alice című produkció bérlettel és szabadjeggyel is megtekinthető 10 lejes felár kifizetésével.

Az ősz folyamán több kiszállást is tervez társulatunk. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás előadóestünkkel szeptemberben az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett a dráMa kortárs színházi találkozón lépünk fel. Novemberben pedig Tiszaújvárosban játsszuk az előadást a Színház Határok Nélkül nevű rendezvénysorozat keretén belül.

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja által többszörösen díjazott, a Színházi Kritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadásunkat októberben a gyergyói Kollokviumon mutatjuk be. Az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra (FNT). Az országos szemlére idén október 20–29. között kerül sor a Román Színházi Szövetség (UNITER) szervezésében.

A Szatmárnémeti Harag György Társulattal pedig bérletcserét tervezünk, melynek keretén belül a szatmárnémeti közönség a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásunkkal, míg a sepsiszentgyörgyi közönség a Tévedések vígjátékával találkozhat.

Az idei évadot a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivállal zárjuk, amelynek programját a későbbiekben tesszük közzé.

Az új évadunk előadásaival, rendezvényeivel kapcsolatos további információkért, bérlet- és jegyvásárlásért várjuk Önöket személyesen a Városi Szervezőirodába, a 0267-312-104-es és 0728-083-336-os telefonszámokon, illetve a tasz.ro honlapunkon és színházunk Facebook-oldalán.