Elkezdődött az M Studio 12. évada

Világhírű vendégművészekkel dolgozik, mozgásszínházi fesztivált szervez, külföldön turnézik, egyszóval gazdag évadot hirdet az M Studio társulata.

A Jó, a Rossz és a K**va anyád c. előadással nyitja meg 12. évadát az M Studio szeptember 24-én, vasárnap 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. A 2017/2018-as évad terveit sajtótájékoztató keretében ismertette Márton Imola művészeti vezető. Az évad folyamán három új produkciót mutatnak be, valamint egy koprodukcióban is közreműködnek, új és visszatérő alkotókkal egyaránt dolgoznak.

Az első bemutató Frenák Pál rendezésében és koreográfiájában készül, a társulat első alkalommal dolgozhat együtt a számos magyar és nemzetközi díjjal kitüntetett francia-magyar koreográfussal. Frenák a kortárs európai táncéletben radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a magyarországi, a francia és nemzetközi kortárs tánc fejlődésére. A To_R c. produkció a felszín alatti feszültségből építkezve az emberi viszonyok különös világáról, az elhallgatott és a kimondhatatlan minőségéről beszél. A sajátos Frenák-mozgásrendszer és a jelnyelv elemeiből épülő koreográfia uganakkor mélyen figyelve épít az előadásban részt vevő előadók személyiségére, karakterére, saját személyes történeteire. A To_R bemutatójára a Flow2 fesztivál nyitónapján, november 22-én kerül sor.

November 22-26. között második alkalommal rendezik meg a Flow fesztivált Sepsiszentgyörgyön. A régióban egyedülálló rendezvény gondolata azzal a céllal született meg 2015-ben, hogy kiemelkedő mozgásszínházi előadások által betekintést nyújtson a kortárs európai tánc- és mozgásművészet különböző irányzataiba. Az idei fesztivál alapkoncepciójában a mozgás és a vizualitás kapcsolatát ragadja meg, olyan előadásokat hívtak meg, amelyek a tánc és más műfajok határán „mozognak”. A fesztivál programjában öt meghívott előadás, egy saját produkció és egy kiállítás kap helyet.

Az évad második bemutatóját Lift címmel Fehér Ferenc jegyzi, aki negyedik alkalommal dolgozik a társulattal. A Kampf, a Személyazonosság és A Jó, a Rossz és a K**va Anyád c. előadások után Fehér Ferenc most a lift szűk, zárt terének mozgásszínházi felfedezésére tesz kísérletet. A produkciót 2018. februárjában mutatják be.

A harmadik előadás szintén egy visszatérő alkotó, Barta Dóra rendezésében és koreográfiájában készül, aki A per és a García Lorca háza c. nagysikerű produkciókat rendezte korábban a társulatnál. A 2018. márciusában bemutatásra kerülő Dance noir munkacímű előadásban egyéni hangon vizsgálja meg, hogy az ősi nőalak, a femme fatale hogyan bukkan fel újra a 21. században a divat és konzumviág kulisszái között.

A 2017-es év különösen eredményes a pályázatok terén, az eddigi években elnyert támogatások közel háromszorosát sikerült idén lehívniuk. Az M Studio működését a Román Nemzeti Kulturális Alap (Administrația Fondului Cultural Național), a magyar Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Communitas Alapítvány, valamint Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatja. Ennek köszönhetően tudják folytatni az előző években bejáratott belföldi vendégjátékokat, továbbá három fontos külföldi településen is bemutatkoznak: Szabadkán, Kassán és Pozsonyban.

A társulat évadnyitó előadására jegyek a Kulturális Szervezőirodában és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók, valamint érvényesek az Ábel bérletek.