Egy fejőstehén, egy utcanő, harcos kislányok, hajthatatlan bírók vagy épp forradalmi ifjak

8. Budapest International Documentary Festival FESZTIVÁLPROGRAM

(2022. január 22-30.)

Egy fejőstehén, egy utcanő, harcos kislányok, hajthatatlan bírók vagy forradalmi ifjak – mindannyian filmek hősei. Ami közös bennük: a bátorságuk.

2022-ben január 22-e és 30-a között kerül megrendezésre a 8. Budapest International Documentary Festival.

A világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért egész estés kreatív dokumentumfilmjeit mutatja be a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál.

2022-ben közel 50 filmet, mintegy 200 vetítésen, 5 szekcióban, 32 nemzetközi versenyfilmet láthat a dokumentumfilmek lelkes közönsége több mint egy héten át.

Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK.

Friss hír, hogy a Menekülés (Flee) című filmet két kategóriában, az Erőltetett Menet című alkotást egy kategóriában választották be az idei Oscar-díj shortlistjébe.

8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál  díjairól olyan rangos, nemzetközi-, és hazai szaktekintélyből és alkotóból álló zsűri dönt majd, mint Alföldi Róbert, Csákányi Eszter, Vranik Roland, és még számosan.

FESZTIVÁLPROGRAM:

Időpont:

2022. január 22., szombat és január 30., vasárnap között

Helyszín:

Budapest – Cinema City Mammut II. – Öt teremben zajlanak a vetítések

Vidék – Debrecen, Eger, Győr, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg (https://bidf.hu/news/orszagszerte-lathatok-a-bidf-2022-versenyfilmjei/48)

Nyitóest:

2022. január 22., 19.00 Mammut I.

Nyitófilm: A 2022-es BIDF egyik nagy esélyesének, Andrea Arnoldnak az alkotása, a Tehén (Cow) című dokumentumfilm kerül vetítésre

Fesztivál program:

·         közel 50 film, mintegy 200 vetítés, több mint egy héten keresztül –

részletek: https://bidf.hu/movies

·         32 versenyfilm

·         5 szekció: Bátor nők, Bátor gyermekek, Bátor ellenállók, Bátor útkeresők, Bátor álmodozók – részletek: (https://bidf.hu/news/bidf-2022-versenyfilmek/45)

Szekció program:

·         Szekció 1: Kínáról, bátran (ezen belül 3 film, amely idei versenyfilm is: A Vörös falak foglyai, Álarc mögött, Erőltetett menet ; 4 dokufilm, amely a BIDF korábbi fesztiváljain szerepelt: Huszonéves vénlányok, Netfüggők, Segélykiáltás egy kínai munkatáborból, A napra várva)

·         Szekció 2: Gorbacsovtól Putyinig (BÁTOR filmek a poszt-szovjet államokból – ezen belül 3 film, amely idei versenyfilm is: SzínfalakIvanna jégbezárt élete, Kitolt határok, valamint 7 dokufilm, amely a BIDF korábbi fesztiváljain szerepelt: Olvadó lelkek, Túl minden határon, A csábítás iskolája, Putyin szemtanúi, Gorbacsov.mennyország, Isten hozott Csecsenföldön, A sztriptíztáncos és a tábornok)

Életműdíj a Kossuth-díjas Almási Tamásnak

Sejtjeinkben visszük tovább az Almási-iskola filmjeit. Bátran.

Filmvetítések:

·         Puskás, Hungary – január 23.

·         Kölyköd voltam – január 25.

·         Tehetetlenül – január 26.

·         Ítéletlenül – január 26.

·         Sejtjeink – január 29.

Bemutató filmpremier:  

2022. január 23. és január 30. – Sós Ági és ifj. Petróczy András: Tiszta sváb című alkotása

Szakmai program:

Story Bridge Budapest: január 27., csütörtök, 11.00-16.00 – Budapest, Mammut II.

HVG Vita:

Hat alkalommal, meghívott szakértőkkel, moderátorokkal látható az alábbi témákban:

·         “Kínáról, bátran” beszélgetés a szekcióhoz kapcsolódóan

·         “Gorbacsovtól Putyinig” beszélgetés a szekcióhoz kapcsolódóan

·         Femokrácia című film utáni beszélgetés Bátor nők címmel

·         Bírákkal az utcán című film utáni beszélgetés Bátor ellenállók címmel

·         A Tehén című film utáni beszélgetés Állatokról, bátran címmel

·         Az élet mértékegysége című film utáni beszélgetés Bátor útkeresők címmel

Zsűri döntése: 2022. január 28., péntek estig

Záróest:

2022. január 29., szombat 19.00 – nyertes filmek kihirdetése, díjátadások,

az egyik díjnyertes film vetítése

Bónus est:

2022. január 30., vasárnap – Mammut II. –  a díjnyertes filmek, valamint a poszt-szovjet szekció filmjeinek vetítése

Zsűrik, díjak:

A 8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál díjairól olyan rangos, nemzetközi-, és hazai szaktekintélyből és alkotóból álló zsűri dönt majd (15 magyar zsűritag, 10 külföldi zsűritag), valamint a Diákzsűri és a Nyugdíjas zsűri is díjat oszt.

Összesen 8 fődíj, valamint Közönség- és Különdíj is kiosztásra kerül.

Vetítések nyelve, feliratai, majd azt követő beszélgetések:

A filmeket eredeti nyelven, angol és magyar felirattal vetítjük.

Budapesten minden vetítés után beszélgetést szervezünk a filmek alkotóival, vagy meghívott szakértőkkel.

Jegyértékesítés: 2022. január 6-tól a Budapesti Cinema City Mammut II. pénztáraiban, illetve a vidéki nagyvárosok kijelölt mozijaiban.

További hírek, információk a fesztivál folyamatosan frissülő hivatalos honlapján (https://bidf.hu/hu/), valamint  a Facebook (facebook.com/bidf.hu)  és Instagram (instagram.com/bidf_official/) oldalán olvashatók.