A Clint Eastwood-expressz

Clint Eastwood újra és újra képes bebizonyítani, hogy van olyan kemény, mint azok, akiket régi, klasszikus szerepeiben eljátszott. A négyszeres Oscar-díjas színész-rendező-producer 87 éves, és bejelentette a következő premierjét: jövő februárban kerül a mozikba az új filmje – amely hozzá hasonló kemény, becsületes, rettenthetetlen macsókról szól – akik kb. 60 évvel fiatalabbak nála. A film megtörtént eseményen alapul, 2015 augusztusában, a Brüsszel és Párizs között közlekedő expresszen játszódik, ahol három Amerikából érkezett, Európában utazgató gyerekkori jó barát a saját életét kockáztatva elhárított egy terrorista akciót, és így rengeteg életet mentett meg az ötszáz utast szállító vonaton.

A film a friss bejelentés szerint 2018. február 9-én kerül a mozikba, és különlegessége, hogy három főhőse nem színész: az eredeti történet főszereplői (közülük ketten katonák, egyikük ráadásul a légierőnél) saját magukat játsszák. Eastwood azért régi profikat is alkalmazott: operatőre, Tom Stern 13, jelmeztervezője Debora Hopper 17 korábbi Eastwood-filmben dolgozott már.

IC Press