Butler újra akcióra kész

Gerard Butler köszöni, jól van. A 47 éves akciósztár két nappal új filmje, az Űrvihar (Geostorm, hazai bemutató: október 19.) Los Angeles-i gálapremierje és három héttel következő akciófilmje forgatásának megkezdése előtt repült egy jó nagyot. A motorbiciklijéről – amelyet Los Angelesben vezetett, és egy szabálytalanul megforduló városi terepjáró hirtelen elé kanyarodott. Ő nekiment az autónak és bukfencezett párat. Járókelők hívtak hozzá mentőket.

– A jobb lábfejem öt helyen eltört, van egy porcleválásom meg még egy csomó hülyeség – nyilatkozta a baleset után a színész, aki az Űrvihar-ban a földre leselkedő katasztrófát a Nemzetközi Űrállomás egyetlen az utolsó pillanatig kitartó űrhajósaként próbálja elhárítani. – De nincs gáz, jól vagyok.

A skót színész azzal is bebizonyította a keménységét, hogy két nappal később már önfeledten bolondozott a legendás hollywoodi Chinese Theatre vörös szőnyegén, az Űrvihar premierjén: láthatóan nagyon jól érezte magát a film másik két színésze, Abbie Cornish és Jim Sturgess társaságában. Egy riporternek már egyenesen azt mondta, hogy az Űrvihar forgatása keményebb volt, mint a motorbaleset.

IC Press