Bírnod kell a célig – Disney – Sorsfordító történetek

Jen Calonita: Bírnod kell a célig – Disney – Sorsfordító történetek

Miután Herkules bebizonyítja, hogy igazi hős, és újra istenné válik, úgy tűnik, végre helyreáll a világ rendje. Egészen addig, amíg Zeusz ki nem jelenti, hogy Meg nem lehet együtt a fiával, mert – ha tetszik, ha nem – halandó. Héra azonban szerencsére felajánl egy lehetséges megoldást: esélyt ad Megnek, hogy bebizonyítsa, igenis van helye az Olümposzon – istennőként. Ráadásul ehhez csupán egy titokzatos küldetést kell teljesítenie.

Hogy mi is ez a küldetés? Csupán annyi, hogy Megnek ki kell szabadítania volt szerelme kedvesének a lelkét az Alvilágból. Igen, arról az exéről van szó, aki miatt eladta a lelkét Hadésznak, és aki azonnal beleszeretett egy másik nőbe, miután Meg eltűnt. Vajon képes lesz Meg maga mögött hagyni a múltját, és gyors észjárásának segítségével legyőzni a szörnyetegeket és gonosz isteneket, az alattomos Hadészt is beleértve? Sikerül rátalálnia igazi otthonára, és felfedezni, hogy mi minden lakozik benne? Vagy az elköteleződéstől való félelme miatt lemond az örökké tartó istenlétről a Csodafickóval?

Sorozat: Disney – Sorsfordító történetek
Oldalszám: 416 oldal
Megjelenés: 2021. szeptember 28.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789635840700
Méret: 197 mm x 129 mm x 26 mm
Fordította: Herman Alexandra
Korosztály: 10+
Ár: 3990 Ft