Az igazság ligája után őrült szeretők

Azoknak, akik nem tudnák: szeptember 23. a nemzetközi Batman-nap, és az ünnepség minden, a köpönyeges igazságtevőhöz közel állóból kihozott valamit, amiről addig nem is tudtunk. Margot Robbie, aki a Suicide Squad – Öngyilkos osztag-ban Harley Quinnként bűvölte el a nézőket, például a Jokerrel való szerelemről vallott. Mert az már biztos, hogy el fog készülni a kettejükről szóló film, és az egy „őrült love story” lesz.

– Nem tudok ellenállni a romantikus sztoriknak – vallotta be a Jelenleg Legszebb Ausztrál Nő. – És rájuk tényleg elmondható, hogy meghalnának egymásért. Szóval, nagyon szívesen leforgatnám ezt a filmet, csak egy feltételem van: egy ilyen szerelem nem érhet szép véget: nekik lángok közt kell végezniük.

Hogy mikor kezdődhet a forgatás, az egyelőre bizonytalan: ebben az univerzumban először Az igazság ligája jön (The Justice League, hazai bemutató: november) valamint és az Öngyilkos osztag második része. De azután talán megtudhatjuk, hogyan szeretett egymásba a képregény-univerzum két legőrültebb figurája. Hogy hogyan fognak elbúcsúzni egymástól, azt már sejthetjük…

IC Press