Alania Troupe lovai semmiben sem szenvednek hiányt

Az Ezüst Pierrot-díjas, Oroszországból, Oszétiából érkezett Alania Troupe vezetője megosztotta, hogy először megijedtek és nem értették, hogy mi ez az egész, de miután látták, hogy milyen jól viszonyulnak hozzájuk a Fővárosi Nagycirkuszban, és jobban megismerték a stábot, nagyon hálásak, hogy ilyen ellátásban van részük. Túl nagy változás nem történt az életükben, alapvetően jól érzik magukat a kialakult helyzet ellenére. Nagyon jól esett nekik, hogy a különleges helyzetben a társulat egyik tagja még azt is felajánlotta nekik, hogy ha minden kötél szakad, meghívja őket magához vendégségbe a karantén idejére.

A csoport egy része nem tudott visszautazni Oroszországba, ugyanis itt kellett maradniuk a lovakkal, így volt olyan család, amelyik szétszakadt, de online tartják egymással a kapcsolatot. Kérdésünkre, hogy mivel telnek a napjaik, a csoport vezetője elmondta, hogy egyáltalán nem unatkoznak, mert a lovakkal való foglalkozás egész napos elfoglaltságot jelent számukra. Reggel próbálnak velük, naponta többször lemozgatják, ápolják, és tisztán tartják őket. A dzsigit lovas azt is megosztotta velük, hogy lovaik nagyon örülnek a jó időnek, örömmel napoznak az udvaron. Külön kiemelte és egyben köszönetét fejezte ki, hogy lovaik a járvány kitörése óta sem szenvedtek hiányt semmiben, legyen szó takarmányról vagy orvosi ellátásról.