A százéves ember visszatér

Megjelent Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik című regénye!

Jonas Jonasson

A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

 

Fordította: Kúnos László

Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában.

Az egész egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött. Allan és Julius a csodálatos látványért szálltak fel az égbe, de a kaland, szerencsétlenségükre, egy kényszerleszállással végződött – a tengeren. Naná, hogy az őket kimentő észak-koreai hajó kapitánya éppen hasadóanyagot csempészett haza Kim Dzsongunnak!
Balesetükkel egy súlyos diplomáciai válság kellős közepébe csöppennek, az események sora pedig a világ vezetőinek társaságába sodorja hőseinket, itt van mindenki, aki számít, a svéd külügyminisztertől Angela Merkelen át egészen Trumpig. A kalamajka adott – ezt kell ép bőrrel megúsznia az immár százegy éves embernek.

Jonas Jonasson az európai szórakoztató irodalom legviccesebb szerzője, aki ezzel a fergetegesen eszement történettel azt is bizonyítja, hogy ritkán ugyan, de a folytatás még az első részt is képes felülmúlni.


ISBN: 9789632937762
Terjedelem: 384 oldal
Méret: 135 x 215 mm
Kötés: tábla, védő
Ár: 3999 Ft

Megrendelhető itt.