A Disney elhalasztotta a Fekete özvegy és Spielberg West Side Storyjának bemutatóját is

A stúdió múlt szerdán tíz produkciójának új bemutatódátumait jelentette be, ezek között több korábban őszre kitűzött premiert halasztott el több hónappal.

https://www.facebook.com/bertapress/posts/3592375080786669


A Scarlett Johanssonnal forgatott Marvel-képregényfilm, a Fekete özvegy, amelyet novemberben kezdtek volna forgalmazni, az új dátum szerint május 7-én kerül a mozikba. Kenneth Branagh Halál a Níluson című Agatha Christie-mozija pedig december 18-tól látható Észak-Amerikában.


Steven Spielberg West Side Story című musicalfilmjét, amelyet viszont decembertől játszottak volna, egy évvel csúsztatták el, és csak 2021 decemberétől láthatja majd a közönség.


A Disney ugyanakkor néhány filmjét megtartotta az idei szezonban: a Pixar Lelki ismeretek című animációs filmje november végén debütál a mozikban. A még a 20th Century Foxnál készült The Empty Man című horrort pedig csak kisebb csúszással, október 23. helyett decemberben kezdik vetíteni.


A Marvel-bemutatók előre meghatározott sorrendje miatt a Fekete özvegy forgalmazásának elhalasztása dominóhatást indított el: a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című harcművészeti akciófilm például május helyett 2021 júliusában kerülhet a mozikba, az Angelina Jolie-val forgatott Örökkévalók című akció-kalandfilm bemutatása pedig februárról 2021 novemberére tolódott.

Forrás: MTI