A Radiohead tripla újrakiadással és eddig rejtett dalokkal ünnepel

Háromlemezes újrakiadással lepi meg a világot a Radiohead: a november 5-én érkező “KID A MNESIA” címre keresztelt gyűjteményben a “Kid A” és az “Amnesiac” lemezpáros, illetve egy “Kid Amnesiae” című bónuszalbum kap majd helyet, mindenféle extrákkal. Minderre azért kerül sor, mert az említett ikonikus korongok most ünneplik megjelenésük 21. évfordulóját.

Radiohead 2000-ben és 2001-ben megjelent negyedik és ötödik albumának felvételekor jó pár olyan dal született, amik végül a kiadványok helyett a fiókba kerültek, most azonban eljött az ő idejük is: A “Kid Amnesiae” című lemezen olyan, eddig még soha nem hallott trackek vonnak bűvkörükbe, mint a “Kid A” és az “Amnesiac” kiadatlan, b-oldalas szerzeményei, és a nagy kedvencek különleges, alternatív változatai. Az első ízelítő már meg is érkezett az “If You Say the Word” című szerzemény formájában.

Hallgasd meg ide kattintva »
Az XL Recordings kiadó gondozásában napvilágot látó anyag a digitális formátum mellett limitált vinylen, kazettán és tripla CD-n is megjelenik, ráadásul Thom Yorke és a művészeti vezető, Stanley Donwood jóvoltából két egyedülálló művészeti album is születik a lemezek artworkjéből.

“Kid Amnesiae” dallista:
01. Like Spinning Plates (‘Why Us?’ Version)02. Untitled V103. Fog (Again Again Version)04. If You Say The Word05. Follow Me Around06. Pulk/Pull (True Love Waits Version)07. Untitled V208. The Morning Bell (In The Dark Version)09. Pyramid Strings10. Alt. Fast Track11. Untitled V312. How To Disappear Into Strings

“IF YOU SAY THE WORD” »