Kabriókat elő, hangerőt fel

itt a Why Don’t We újdonsága

A csupa tehetségből szerveződő, Why Don’t We popcsapat jelentkezik nyárra kész új, a „Just Friends” című szerzeményével.

2016-os debütálása óta az öt lehengerlő srácból álló Why Don’t We több mint 3 milliárd globális streaminget, 930 milliót felülmúló YouTube-megtekintést tudhat magának, köztük a kiemelkedő „Big Plans”, az „I Don’t Belong In This Club” Macklemore-ral és az Ed Sheeran által írt és Steve Mac által készített „What Am I” című slágerük.

Ahogy már megszokhattuk a bandától, most is egy egyből dúdolható bombával érkeznek a forróbb hónapok tiszteletére, amit így mutattak be a tagok:

“A “Just Friends” a nyár kellemes hangulatát eleveníti fel! Pár hónappal ezelőtt Miamiban írtuk, és ez volt az egyik legszórakoztatóbb napunk, amit valaha a stúdióban töltöttünk. A dal arról a klasszikus hangulatról és ezzel járó érzelmek szól, amikor többet akarunk puszta barátságnál attól a személytől, akit egy ideje már ismerünk. Reméljük, mindenki lehúzza az ablakát, és egész nyáron keresztül ezt robbantja!”

A kellemes popszám videóklipje egy partmenti mezőn játszódik, amiben a fiúknak rettenetesen jól áll az öltöny!

Hallgasd meg itt: https://www.youtube.com/watch?v=vJF9kJxQpBY&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=2