ByeAlex és Majka közös dallal izzaszt

A 2016-ban debütáló Senkise (ByeAlex és Tembo trap duója) egy 18 karikás számmal és klippel izgatja fel a magyar közönséget. Az „U, u, u” kollaborátora Majka, a közös produkció az egyéjszakás kalandok és édeshármasok buja világába nyújt betekintést.

Bár pár hete még a Sztárban sztár zsűritag és az X-Faktor mentor vitájától volt hangos a média, Majka és a ByeAlex művésznév alatt is működő Márta Alexegy közös dallal debütált tegnap este. Az „U, u, u” egy szókimondó felvétel, amely egy arcokat pirongató, mégis mindennapi dolgot jár körül, a szexualitást. Egyéjszakás kalandok, pózok, testrészek és testnedvek váltakoznak a számban, ahogy a szereplők is: a kétszemélyes ágytörténet hamar édeshármasba torkollik.

A polgárpukkasztó közös beat ötlete több éve merült fel az alkotókban: „az első demót 2014-ben írtuk meg és küldtük át Majkának, aki rögtön bele is ment. Azóta érlelődik az „U, u, u”, ami most érte el végleges formáját.” – mondta Alex a dalról. „Már az első demó verzió is megfogott, adta magát a téma és a szöveg is. Elég tökös szám lett szerintem!”- tette hozzá Majka.

Alex és Schmidt Gergő közös formációja, a Senkise 2016 januárjában debütált „Erdő” című dalával. A duó azóta további modern és menő számokat adott ki („Sose”, „Egy nem elég!” és a Marge-dzsal közös „Popcorn, vodka, Sprite”), a legfrissebb szerzemény az „U, u, u”, amelyhez egy sokat sejtető videó is készült Alex, Majka és számos szexualitást felidéző szimbólum szereplésével.

 

Hazai forgalmazó: Magneoton / Elephant House

 

 

YouTube-videó (senkise x majka – u,u,u) előnézete

senkise x majka – u,u,u

YouTube-videó ($£nKi$£ – Erdő (OFFICIAL VIDEO)) előnézete

$£nKi$£ – Erdő (OFFICIAL VIDEO)

YouTube-videó ($£nKi$£ – Sose) előnézete

$£nKi$£ – Sose

YouTube-videó ($£nKi$£ – Egy nem elég!) előnézete

$£nKi$£ – Egy nem elég!

YouTube-videó ($£nKi$£ x Marge – Popcorn, vodka, Sprite) előnézete

$£nKi$£ x Marge – Popcorn, vodka, Sprite