Budapesti skizo

Hazai Attila: Budapesti skizo

Hazai Attila: Budapesti skizo

Hazai Attila kultikus regénye 1997-ben jelent meg először. A regény főszereplője, az Amerikából hazatelepült Feri, aki drogokkal próbálja egyhangú hétköznapjait színesíteni, beleszeret Krisztinába. Ő pedig segíteni szeretne a fiúnak. Feri a speed hatása alatt fejből mondja el készülő regényének történetét, érzékeltetve nem csupán neki, hanem nekünk, olvasóknak is, hogy milyen az igazi alak- és elbeszélésteremtő írói nyelv. A cím és a könyv vállalása egyaránt Bret Easton Ellis hírhedt regényét (Amerikai psycho) idézi meg. A Budapesti skizo ironikus tükörjáték a korabeli underground Budapestjének valóságával és a valóság ábrázolhatóságával; emellett olvasható a szerző rejtőzködő-vallomásos ars poeticájaként is. Akkor a könyv radikális újszerűségével, zavarbaejtő gesztusaival, játékos és komoly kísérletezésével hívta fel magára a figyelmet. Több mint húsz évvel később is elevenen lüktet a regény; él a nyelve, és élnek a figurák. Mintha az éjszakák sohase érnének véget.
A Magvető Kiadó 2015-ben kezdte kiadni a tragikusan fiatalon elhunyt Hazai Attila életművét. A posztumusz novelláskötet, A maximalista és az emblematikus Feri: Cukor Kékség című regény után a Budapesti skizo az életműkiadás harmadik darabja. 

Megrendelés 
Megjelenés: 2019. április 1.
Oldalszám: 360 oldal
Méret: 123 x 184 mm
Kötés: Keménytábla, védőborító
Ár: 3999 Ft
ISBN: 978 963 14 3848 2


Kötetbemutató a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon:
2019. 04. 26. 14:00 Votisky Zsuzsa terem