Budapesten idén átlagosan 43 millió forintért keltek el az ingatlanok


    Budapesten 2021-ben átlagosan 43 millió forintos áron keltek el az ingatlanok, ami 6 százalékos növekedés 2020-hoz képest; a fővárosi lakások átlagos négyzetméterára az eddigi adatok alapján 667 ezer forint volt, a megvásárolt lakások pedig átlagosan 65 négyzetmétert tettek ki – közölte a Duna House szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint eladói részről a tulajdonosok több mint negyede a nagyobb ingatlanba való költözés miatt vált meg lakásától, majd 12-12 százalékban pedig egykori befektetésük, illetve örökségük értékesítéséből várták a hozamot. Vevői oldalról a legfőbb motiváció a befektetési célú vásárlás volt, amit az első lakás megszerzése követett.


    A fővárosi ingatlant vásárlók körében Angyalföld volt a legnépszerűbb, amit szorosan követett Zugló és Újbuda: az érdeklődések 18, 17, illetve 16 százaléka irányult ezekre a kerületekre.


    Arra is rámutattak, hogy a Duna House tranzakciós adatai alapján az ingatlanok 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forint felett, míg 9 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők. Az adásvételek csaknem 10 százalékánál a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot. Idén eddig a legdrágább ingatlan egy 5. kerületi, 111 négyzetméteres lakás volt, ami 240 millió forintért cserélt gazdát. Házaknál a 2. kerületben fizettek a legtöbbet, 200 millió forintot egy 250 négyzetméteres épületért. A legolcsóbb lakásért Budapesten idén 8,7 millió forintot fizetett az új tulajdonosa. Tízmillió forint alatti összegért is volt elérhető néhány darab, jellemzően felújítandó minigarzon.