Budapesten a XIII. kerületben épül a legtöbb új lakás

    Budapest XIII. kerületében 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a szám a fővárosi társasház projektek 17 százalékát fedi le, a második legnépszerűbb hely a budai XI. kerület 62 projekttel, a harmadik Óbuda, mindezek mellett kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló, Ferencváros és Józsefváros is – közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel januári felmérése alapján.

    A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, a fővárosban az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 993 500 forint, ami éves szinten 11,3 százalékos növekedés.


    A legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V., VI., XI és az XII. kerületben jellemző, ahol 1 millió forint feletti árszint az irányadó négyzetméterenként.


    Az elemző ugyanakkor hozzátette, a külső, például a XXIII. kerületben ennél jóval alacsonyabb az árszint, itt az új lakások négyzetméteréért jellemzően 600 ezer forintot kérnek. A többi külső pesti kerület árfekvése 650-850 ezer forint között mozog négyzetméterenként.


    Mint írták, sokan tartottak attól, hogy az újépítésű lakóingatlanok értékesítésekor az eddig alkalmazott kedvezményes 5 százalékos áfa 27 százalékra emelkedése további árnövekedést hozhat a piacon. Az Otthon Centrum felmérése azt mutatja, hogy a futó fővárosi projektek 23 százalékában emeltek árat a fejlesztők az előző negyedévhez képest, míg a projektek 17 százalékában árcsökkenést tapasztaltak, vélhetően az év végi akcióknak köszönhetően. A többi beruházásnál nem történt árváltozás.


    A nagyobb városokban épülő lakásprojekteket is megvizsgálták: a 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert. Győrben épül a legtöbb, 1769 új lakás, Szeged és Debrecen áll a második, illetve a harmadik helyen 1238, illetve 974 épülő új lakással. A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt. A megyeszékhelyeken az Otthon Centrum elemzése szerint négyzetméterenként 548 ezer forintos ár a jellemző, a legdrágább városok árai a külső pesti kerületek átlagárával egyeznek meg.