„BOTRA FEL!” nordic walking séta a cukorbetegekért

Második alkalommal hirdeti meg figyelemfelkeltő kampányát a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége

Május 12-én második alkalommal rendezi meg a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége a „Botra fel” elnevezésű figyelemfelhívó kampányát. Ennek keretében 18 vidéki városban és két budapesti helyszínen várják az érdeklődőket egy nordic walking oktatással egybekötött sétára. A Szövetség célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy testmozgással a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható.

A túrán szakképzett edzők vezetésével összesen húsz helyszínen – két budapesti mellett Balatonszabadiban, Debrecenben, Gödöllőn, Gyálon, Győrben, Kaposváron, Monoron, Nyíregyházán, Sarkadon, Sárváron, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Tiszavasváriban, Törökszentmiklóson és Várpalotán – várják az érdeklődőket.

A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a mozgás fontosságára, amelynek pozitív hatásait a résztvevők maguk is megtapasztalhatják. A magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékcsaládot gyártó cég jóvoltából indulás előtt és után is lehetőség lesz ugyanis vércukormérésre, így mindenki láthatja, hogyan változott annak szintje a program végére. Ezzel gyakorlati ismeretek is szerezhetnek azzal kapcsolatban, hogy a mozgás – a megfelelő táplálkozás és a folyamatos vércukorszint mérés mellett – lassíthatja a cukorbetegség előrehaladását és a szövődmények kialakulását.

A Botra fel kampányunkat először tavaly rendeztük meg, akkor országszerte mintegy 1000 fő vett részt a közös sétán. Különösen örömteli, hogy több helyen azóta is sok cukorbeteg jár nordic walkingolni. Azért választottuk ezt a sportágat, mert kortól, nemtől és fizikai állapottól függetlenül bárki végezheti, emellett pedig semmilyen extra felszerelés nem szükséges hozzá” – mondta Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének az elnöke.

A diabétesz egyre elterjedtebb betegség. Ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg ember él, és további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. Óvatos számítások szerint 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz. Kiemelten fontos tehát, hogy időben diagnosztizáljuk a diabéteszt, és megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de súlyos szövődményekkel járó betegségről. A kezelés hatékonyságának 50%-a függ az orvos által előírt gyógyszeres terápiától, a másik 50% azon múlik, hogy a beteg mennyire képes az addig megszokott, akár több évtizede tartó életmódján változtatni. Az életmód alatt ebben az esetben a táplálkozást, a testmozgást és az önellenőrzést, vagyis vércukormérést értjük. A két kulcsszó pedig a rendszeresség és mértékletesség.

A „Botra fel” programról további információt a következő weboldalon találhat: http://ceosz.hu/