Beszáll a SKOOL mentorprogramjába az Asura Technologies

Példát mutat a kisvállalkozások számára az Asura Technologies

Anyagi támogatással segíti a SKOOL-t, emellett beszáll a szervezet mentori programjába is, hogy a lányok videoanalitikai és mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudását fejlessze.

Tudásmegosztással és anyagi támogatással járó partnerség vette kezdetét a mesterséges intelligenciára épülő, elsősorban videoanalitikai fejlesztéseiről ismert Asura Technologies és az informatikai esélyegyenlőségért harcoló, a fiatal lányok informatikai képzését zászlajára tűző SKOOL között. Az együttműködés első lépcsőjeként az Asura Technologies beszáll a SKOOL mentori programjába, mesterséges intelligenciával és programozással kapcsolatos szaktudását, tapasztalatait megosztva segíti a tanulók fejlesztését, illetve 750 ezer forintos anyagi hozzájárulással támogatja az alapítvány ingyenes, egyelőre online workshopokon történő kiscsoportos képzését.

Fotó: SKOOL

„2020 mindenki számára különösen nehéz, ezért úgy döntöttünk, példát mutatunk a hazai kisvállalkozások számára és pénzügyi, illetve tudásalapú támogatással is segítjük a SKOOL céljainak elérését. Amellett, hogy számunkra mindig is fontos volt a következő generációk támogatása, lányos apaként a SKOOL célkitűzései még közelebb állnak hozzám” – mondta az együttműködésről Kiss-György Máté, az Asura Technologies ügyvezető igazgatója.

SKOOL 2014 óta segíti a fiatal lányok, hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolódását a számítógépes kódolás világába. Az indulás óta több mint 4000 gyermek ismerkedett meg rajtuk keresztül a digitális alkotás örömeivel. „Olyan csoportokat érünk el, akik ma még alulreprezentáltak az IT iparágban. Indulásunk óta kiemelt figyelmet fordítunk a lányok elérésére és inspirálására, hiszen Magyarországon ma a technológiai szakembereknek mindössze 10-15%-a nő, így a társadalmunk felét jelentő nők alig vannak jelen a jelenünket és jövőnket alakító szakmákban. Az Asura Technologies nagylelkű támogatásának köszönhetően jövő tavasszal egy 15 lánynak szóló, ingyenes programozó workshopot szervezünk majd online, vagy a – vírustól függően – a cég központjában, az ott dolgozó szakembereket is bevonva a mentorálási folyamatba.” – mondta Guzsaly Péter, az alapítvány partnerkapcsolati vezetője.

Fotó: Asura Technologies

„Folyamatosan tanulunk, fejlődünk. Csak így válhatunk a legjobbá abban, amit csinálunk. Az Asura Technologies másik fontos alapelve, hogy minden lehetőséget megragadunk a segítségre. Régóta követem a SKOOL munkáját és eredményeit, és bár az idei év példátlanul sok akadályt gördített az utunkba, úgy döntöttünk, segítünk nekik abban, hogy továbbra is azt csinálhassák, amiben ők a legjobbak: kiemelkedő minőségű workshopokon keresztül ébresztik rá a fiatalokat, hogy a digitális világ érdekes, izgalmas és mindenki számára megtanulható. Az idei évben elmaradnak a karácsonyi céges vacsorák, ha az erre szánt összeget mindenki jótékony célra fordítaná – ahogy mi is tesszük –, sok nonprofit szervezet munkáját könnyítenénk meg. A célunk, hogy az Asura Technologies további erősödésével és a külföldi megrendelések számának emelkedésével párhuzamosan egyre több nonprofit szervezetnek, egyre nagyobb mértékben segítsük a működését, felelős vállalatként a társadalmi felelősségünk is egyre nagyobb.” – mesélt az együttműködés hátteréről Kiss-György Máté.