Bedurrantja a rekeszizmokat a SzkiTon

Ezt a videót nem lehet röhögés nélkül végignézni

SzkiTon – Fullos a Body

Kondihimnusszal alapoz meg a beachbodynak a legendás humorgyáros hármas. A SzkiTon „Fullos a body” címmel szállítja az újabb anyagot, amelyben a fiúk ezúttal is sziporkáztak.

„A dalt a konditermek újranyitásának híre inspirálta, illetve a tény, hogy „nyárra legyen mindig fullos a body”. Na, nem pont nekünk, de másoknak igen”- kezdik a fiúk, akik maximális önbizalommal ugrottak bele a projektbe, és vállt-vállnak vetve vették be az izomkolosszusok törzshelyét.

A szemérmetlen csapat nem csak az izmokra ment rá, izzadtak egyet a szaunában és szereztek egy kis alapszínt a szoliban is, persze szigorúan tornadresszben, ami valljuk be, parádésan mutatott rajtuk.

„Mielőtt még elkészült volna a dal szövege, már tudtuk, hogy hol szeretnénk rögzíteni a klipet, mindenképp ragaszkodtunk a konditeremhez. A forgatás remekül ment, még annak ellenére is, hogy a tervezett koncepciónk 30 százalékát fel kellett adnunk és improvizálnunk kellett bizonyos jelenetsorokat. Ebben segítségünkre volt Bánk Attila barátunk, aki az operatőr szerepét töltötte be. A vágásnál már tudtuk, hogy elég betegre sikeredett, pont ahogy szerettük volna. Reméljük, hogy a konditermekben kötelezővé teszik a szám hallgatását, természetesen közkívánatra!”- kacsintanak ki.

A „Fullos a body” nem csak képileg, hanem zeneileg is összetett munka. Az alapra tényleg lehet pakolni a súlyokat, pulzáló és intenzív, az ének fülbemászó, szöveg pedig a megszokott 10/10.

A SzkiTon nem titkolt célja, hogy kicsit kimozduljon a virtuális térből. Sokan nem tudják a srácokról, hogy valójában ők, nem csak videos gag-eket készítenek, hanem tehetséges zenei előadók, énekesek, humoristák és színészek. Videósok és kreatív reklám megfejtők. Profizmusuk pedig a klipeken is meglátszik.

MEGNÉZEM