Batman örök és újjászületik

Hosszú bizonytalanság után végre egyértelműnek tűnnek a hírek: Robert Pattinson lesz az új Batman. Bár a pletykák már régóta róla rebesgettek, utólag kiderült, hogy tévedtek: az utolsó próbafelvételek a május közepén zajló Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején zajlottak, és a színész az ott bemutatott filmje gálapremierje után kénytelen volt azonnal repülőgépre szállni, hogy L.A.-be repüljön. Ő és utolsónak maradt versenytársa, Nicholas Hoult a végső döntés előtt Batman-jelmezben lépett a próbakamera és az író-rendező Matt Reeves elé.

Pattinson mellett szólt a kora. Az új filmben (amely a tervek szerint trilógiává fog bővülni) a maszkos igazságosztó a harmincas évei elején jár. Tehát nem eredettörténet készül, de nem is annak a sokat látott szuperhősnek a kalandjai folytatódnak, akit Ben Affleck alakított. Szintén sokat nyomott a latban, hogy a színész még egyik szuperhős-franchise-ban sem vállalt szerepet. És végül, de talán elsősorban: Matt Reeves azt mondja, hogy ő igazából már írás közben szerepet oszt, és a figurát mindig is Robert Pattinson-ként képzelte el – csak sportszerűen másoknak is meg akarta adni a lehetőséget, hogy jobb Pattinsonok legyenek az eredetinél.

A színésznek máris el kellett kezdenie szigorú edzésprogramját, hogy a 2020 elején kezdődő forgatásra tökéletes formában legyen. Az első új Batman bemutatójára egészen 2021 nyaráig kell várnunk.

IC Press