Babacipők helyett kézszobor az új trend



Könnyedén, otthon is készíthetünk örök emléket


Pozitív terhességi teszt, kórházi karszalag, az első kiscipő, az első rugdalózó, fényképek, videók – csak néhány emlék azok közül, melyeket a szülők szeretnek eltenni és megőrizni a gyermekeikről. Mind egy-egy csodálatos pillanatot, érzést örökít meg, de a lista egyre több családban egy újdonsággal is bővül: 3 dimenziós, méretazonos szobrokkal.



A gyerekek annyira gyorsan megnőnek. Ez egy sokszor hallott közhely, de valóban így van. Az első pár évük rengeteg újdonságot tartogat nem csak a gyerekek, de a szülők számára is. Az első mosoly, az első lépések, az első szavak és ebben a rohanó világban jó érzés néha nosztalgiázni. Lapozgatni a fényképeket vagy épp rápillantani egy szoborra, amit könnyedén, mi magunk is elkészíthetünk otthon.

Molnár-Fekete Bálintnak 2016-ban, első gyermeke megszületése előtt jött az ötlet, hogy meg akarja örökíteni kislánya kézfejét valódi méretben.

„A nagypapám a 60-as években egy öntödében dolgozott, de szabadidejében, otthon szobrászkodott. Homoklenyomat segítségével ólomból készítette el, így a magáról és a nagymamáról is készült arc-, és kézszobor. Gyerekkoromban sokat nézegettem ezeket az alkotásokat és amikor évekkel később megtudtam, hogy apa leszek, jött az ötlet, hogy meg kéne csinálni a gyerek kézszobrát. A dolognak sikere lett, egyre több ismerősöm keresett meg, hogy ők is szeretnének ilyet, így ez indította el a vállalkozást és a gyártást” – mesélte a kezdetekről a BabaTappancs bababolt és webáruház tulajdonosa.

A legkisebb bőrredő, vagy ujjlenyomat is látszódik

A szobrok elkészítése rendkívül egyszerű és szórakoztató. A gyorsan kötő minőségi gipsznek köszönhetően pedig nem kell napokat várni az eredményre. A negatívlevegő anyagnak köszönhetően a legkisebb bőrredő, vagy ujjlenyomat is látszani fog az elkészült remekművön.

„A negatívlevegő anyag a mi egyedi igényeink alapján készült és gyártott készítmény. A piacon ma már nagyon sok másoló van, de nekünk ezt az anyagot speciálisan gyártják, ebben vagyunk mások. A szobor elkészítése valóban nagyon egyszerű: ezt a negatívlevegő anyagot kell a megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű vízzel elkeverni. Ha ez megtörtént, akkor egy krémes állagú masszát kapunk, ebbe kell belerakni a baba kezét vagy a lábát, vagy akár közösen a család kezét, ahogy csak szeretnénk. Alig egy perc alatt megköt, és az így keletkezett negatívot egy gyorsan kötő gipsszel kiöntjük. Ez kb. egy óra alatt megszilárdul, le lehet róla bontani a negatívot és kész is van a szobor” – mondta az eljárásról Molnár-Fekete Bálint, aki mindenkinek azt javasolja, hogy a kész szobrot egy akril festékkel még fesse is le, így igazán tartós és jól tisztítható marad.

A legfájdalmasabb pillanatot is megszépítheti a szobor

A szobor élettartalma – ha nem törjük össze – végtelen, az értéke pedig, olyakor felbecsülhetetlen. Hogy miért? Mert nem csak az élet kezdetekkor lehet megörökíteni bármit, hanem az élet elmúlásával is.

„Talán meglepő, de halottasházba is kellett már mennem a szoborkészítő készlettel. Van, amikor az ember már az utolsó utáni pillanatban kap észbe… De, olyan is volt, hogy valaki egy vasárnapi délután keresett meg, hogy az édesanyja bármelyik percben meghalhat, és még szeretne egy olyan szobrot, ahogy fogják egymás kezüket. Ez bármennyire is fájó pillanat, az érzés, hogy az a kézszorítás örökre megmarad egy kicsit enyhítheti a távozó szerettünk hiányát” – mesélte meghatottan Molnár-Fekete Bálint.

Futóbicikli mellé kézszobor készítő szett

Ma már több tízezer elégedett vásárlót tudhat magáénak a webáruház, melynek az évek alatt átalakult a kínálata is.

„Kezdetben csak a szoborkészítő csomagokat lehetett kapni, de ma már a vásárlói visszajelzései alapján kibővítettük a kínálatunkat, így közel 60 ezer baba-mama termék is elérhető az oldalon. Nem ritka, ha valaki a futóbicikli mellé vásárol egy kézszobor készítő szettet is. Sőt, a webáruházban többféle méretű csomagból lehet választani, az egy darabos szobortól a nagy, akár 6 tagú család „kézfogós” szobrának elkészítéséhez elegendőig. Vannak összeállítások várandós kismamák pocakjának megörökítésére, de természetesen gondoltunk azokra is, akik csak egy egyszerűbb lenyomatot szeretnének csinálni” – tette hozzá a Molnár-Fekete Bálint.

A BabaTappancs az évek alatt átalakult egy igazi online bababolttá és mára már gyakorlatilag mindent megtalálhatunk itt, amire egy szülőnek és gyermeknek szüksége lehet 0-8 éves korig.