Azt tudtad, hogy…?

Hasznos funkciók az okostelefonodon, amelyekről talán még nem hallottál

Az okoseszközök és a technológia ma már az életünk szerves részét képezik, a magyarok már közel háromnegyede rendelkezik okostelefonnal1. Ezek a készülékek korábban sosem látott lehetőséget jelentenek, hiszen az internetelérésnek, a fejlett processzoroknak és kameráknak köszönhetően számos különleges funkció érhető el rajtuk. Sok olyan megoldás is rejtőzik azonban a telefonokban, amelyekről talán kevesen tudnak, pedig igen hasznosak lehetnek.

Kiterjesztett valóság

A Kiterjesztett Valóság (Augmented Reality, AR) a legtöbbeknek talán a népszerű, szabadban sétálós játékot juttatja eszébe, de a technológia ennél jóval többre képes. A virtuális térben az okostelefon kamerájával a felhasználók lemérhetnek különböző tárgyakat, és rajzolhatnak valós időben, így az AR használható akár lakberendezésre vagy tervezői feladatokra is. A Samsung okostelefonokon az AR élményekhez elég bekapcsolni kamerát, majd kiválasztani az opciók közül az AR Zóna alkalmazást. A Bixby Vision segítségével akár hosszabb írott szöveg is beolvasható és lefordítható. A kamerát egy megvásárolni kívánt tárgyra irányítva, a fejlett okoseszköz felismeri a terméket, így a felhasználók akár vásárolhatnak is ezen keresztül.

Napi rutin

Az okostelefonok ma már képesek felismerni a felhasználó napjainak szabályszerű ismétlődéseit és a működésüket ehhez igazítani. Ez sokkal többet jelent a megszokott naptáralkalmazásnál. A készülékek képesek megjegyezni, például, milyen zenék szólnak az egyes napszakokban, vagy mikor van általában lehalkítva a telefon. A pörgős, üzleti környezetben dolgozó felhasználók számára ideális megoldás lehet, hogy néhány apróságban az eszközre bízzák az irányítást, míg ők a fontos dolgokra koncentrálnak. A Samsung csúcskészülékeken a Bixby Rutinok rengeteg lehetőséget biztosítanak arra, hogy a beállításokat teljesen a napi rutinhoz igazítsák a felhasználók.

Okos felvételek

Egy okostelefon kamerája ma már képes teljesen kiváltani egy profi fényképezőgépet. A felvételek elkészítése azonban jóval egyszerűbb lehet mobilon, hiszen a készülék segít megtalálni a legjobb beállításokat. A legtöbb készülék képes felismerni az egyes jeleneteket, és mesterséges intelligencia segítségével ehhez igazítani a kamera működését. A Samsung Galaxy S20 FE készülékeken elérhető az Okos felvétel mód is, amely egy rövid felvételből készít többféle fotót- és videót is, amelyek közül a felhasználók választhatják ki a kedvencüket. Az időzítő használatára is léteznek egyedi megoldások, ilyen például a tenyérjelzés, amellyel a felhasználók egyetlen gombnyomás nélkül is elindíthatják a felvételt.

Telefonkeresés

A legújabb okostelefonokon már elérhető az ultra szélessávú (UWB) technológia, amely számos új felhasználási lehetőséget biztosíthat. Ilyen a Samsung készülékein elérhető SmartThings Find szolgáltatás is2, amellyel megtalálhatók az eltűnt telefonok, tabletek vagy okosórák, még akkor is, ha azok offline állapotban vannak. A keresett okostelefon pontos helye megjelenik egy térképen, amikor pedig a felhasználók az eltűnt eszköz közelébe érnek, kiválaszthatják a hangjelzés funkciót, vagy a kiterjesztett valóság alapú Közeli Keresés lehetőséget is. Nincs több kanapé alatt eltűnt telefon, iskolában felejtett tablet vagy túlzottan biztonságos helyre elpakolt okosóra.

1 http://www.gemius.hu/all-reader-news/trendek-az-okoseszkoezoek-piacan.html

2 Elérhető az Android 8 vagy annál újabb operációs rendszerrel rendelkező Galaxy okostelefonokon és tableteken, a Tizen 5.5 vagy annál újabb operációs rendszerrel rendelkező okosórákon vagy a Galaxy Buds+ és Galaxy Buds Live fülhallgatókon.