Azt mondják, alig csörög a magánhirdetők telefonja


Százezrekbe kerülhet, ha hónapokig nem megy el az ingatlan

Jelentősen visszaesett a kereslet az ingatlanpiacon, ami a magánhirdetőknek egyre nagyobb fejfájást okoz, hiszen a folyamatosan emelkedő infláció hatására annál nagyobb veszteségük származik, minél hosszabb ideig húzódik az értékesítés. Kecskeméti Zsolt, a GDN Ingatlanhálózat hálózatfejlesztési vezetője arról beszélt, ez havi szinten több százezer forintos értékvesztést is okozhat az érintetteknek. Mint mondta, kézenfekvő ebben a gazdasági helyzetben szakértői segítséget kérni, hiszen a megbízók így jóval gyorsabban juthatnak biztos vevőhöz.

A statisztikai mutatók is egyre világosabban jelzik, hogy megtorpant az ingatlanpiac. A háborús helyzet, a forint gyengülése, az infláció és az alapkamat emelkedése együttes hatásként eredményezte ezt az állapotot, amiben az is markánsan közrejátszik, hogy a közelmúltban sokan vásároltak lakásokat, így mind a befektetési, mind a használati célú vevők száma csökkent.

Kecskeméti Zsolt, a GDN Ingatlanhálózat hálózatfejlesztési vezetője szerint akörülmények miatt azt egyelőre nehéz is megjósolni, hogy mikorra várható a visszapattanás, a magánhirdetők viszont már a saját bőrükön érzik, hogy az ingatlanok értékesítési ideje jelentősen nőtt a visszaesés miatt. Ez a helyzet pedig mára számos eladónak okoz frusztrációt.

„Általánossá kezd válni, hogy a magánhirdetők telefonja alig-alig csörög, érzékelhetően lecsökkent ebben a szegmensben az érdeklődők száma. A gyakorlatban ez nem csak bosszúságot, hanem anyagi veszteséget is jelent az érintettek számára, hiszen a folyamatosan emelkedő infláció hatására a hirdetésfeladó annál többet bukik, minél hosszabb ideig elhúzódik az értékesítés. Az inflációból eredő értéktelenedés melletti ingatlanárak csökkenése halmozottan rosszul érintheti a magánhirdetőket!” – magyarázta.

A szakember ezt egy gyakorlati példával is alátámasztotta. Mint fogalmazott, egy 40 millió forintért kínált ingatlan esetében a szeptemberi 20 százalékos inflációs adatokkal számolva évi 8 millió forintos az értékvesztés. Havi bontásban ez kerekítve 670 ezer forint ablakon kidobott pénzt jelent, ha a tulajdonos nem hatékonyan kezeli, vagy nem megfelelően finanszírozza az adott hirdetést.

Így lehet negyedére csökkenteni az értékesítési időtKecskeméti Zsolt felhívta rá a figyelmet, hogy míg egy magánhirdetőnek akár fél-egy évbe is eltarthat, mire minden tekintetben megfelelő vevőt talál az ingatlanára, úgy a GDN Ingatlanhálózat közreműködésével az értékesítési idő jelentősen lerövidülhet.

A cég hálózatfejlesztési vezetője arról beszélt, ők a meglévő ügyféladatbázisból már szűrni tudnak a potenciális vásárlókra, akiket valós igények alapján találnak meg.

„Ha valaki magának próbál vásárlót szerezni, maximum drukkolni tud neki, kapjon is hitelt valamelyik banktól, és az ingatlan is megfeleljen az érdeklődő preferenciáinak. Ez egy olyan komplex folyamat, amit átlagemberként rendkívül nehéz menedzselni. Érdemes tehát tapasztalattal rendelkező szakértőket bevonni, akiknek megvan a hátterük ehhez” – mutatott rá.

Mint mondta, amellett, hogy ez egy kényelmi szolgáltatás, a fent említett példából kiindulva az eladók az értékcsökkenésen sem veszítenek annyit, ha akár egy hónap után meg is történik az adás-vételi szerződés aláírása.

Kecskeméti Zsolt megjegyezte, az ingatlanhálózat előnye az is, hogy az adatbázisba gyűjtött ügyfeleket azonnal értesítik az általuk megadott paramétereknek megfelelő ingatlanok piacra kerüléséről, tehát a lehetséges vevők felkutatásával sem megy el idő. Az ajánlatot villámgyorsan tudják eljuttatni A-ból B-be az általuk felépített megbízható infrastruktúra segítségével, ergo mindkét fél jobban jár.

https://www.begurulva.hu/andrew-prest/