Azt mondják, a Szent Imre Kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására – Reméljük, nem kell “bizonyítania”

A fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban is mindent megtesznek a betegek és a munkatársak biztonsága érdekében, az intézmény a szabályoknak megfelelően alakította ki a koronavírusos betegek ellátásához szükséges feltételeket. Az intézmény felkészült a tömeges megbetegedések ellátására.


    Váradi Zsolt, a kórház sürgősségi osztályának főorvosa az MTI-nek elmondta, minden orvos és szakdolgozó biztonságban érzi magát, hiszen a járványhelyzetre kialakított és alkalmazott intézményi szabályok szigorúak.


    Az intézmény kialakította az úgynevezett Covid-részlegét, ahol a koronavírus-gyanús esetek elsődleges ellátása, illetve a már igazolt betegek kezelése történik; ez a kórházon belül egy szigorúan elkülönített osztályon zajlik. A mentők által hozott betegek szállítására egy külön liftet tartanak fenn, azt másra nem lehet használni – tette hozzá.


    Váradi Zsolt ismertetése szerint napi 6-8 beteget hoznak a kórház erre kialakított elsődleges vizsgálóhelyére, és itt – az egyéb vizsgálatokon kívül – megtörténik a mintavétel is, amit laboratóriumba küldenek. Addig, amíg a laboratórium eredmény nem érkezik vissza, az illető az izolációs részlegbe kerül, az úgynevezett “szürke zónába”.


    Az osztályvezető főorvos kiemelte, a Szent Imre kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására, a kórház ágyszámok hatvan százalékát felszabadították, ez 410 ágyat jelent.


    Bucsek László, az intenzív osztály főorvosa arról számolt be, hogy öt lélegeztetett beteg közül kettőt le tudtak venni a gépről több hét lélegeztetés után.  


    Finta Ervin, a kórház orvosigazgatója elmondta, minden kollégájukat letesztelték, minden minta negatív lett, és minden védőfelszerelés rendelkezésre áll. Hozzátette: a szűrési szám kimagasló az intézményben, a kórház eddig 1926 laborvizsgálatot végeztetett el, ami a szűrési átlag ötszöröse.


    Beszámolt arról: az ellátást kicsit személyesebbé téve a közeljövőben az adott orvos fényképe látható lesz az általa hordott speciális védőruhán, hiszen a védőruha és az ahhoz kötelezően használt szemüveg és maszk az orvos egész arcát eltakarja.