Az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses fizetést Londonban

A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban.

A brit főváros utcai zenészeinek támogatására létrejött Busk In London nevű szervezet és az iZettle svéd technológiai vállalat együttműködésével megvalósuló kezdeményezés keretében az előadók kártyaolvasókat kapnak, amelyekhez a járókelőknek csupán hozzá kell érinteniük a bankkártyájukat, hogy az előadó által előre meghatározott összeggel támogassák a művészt.

A szervezők szerint a projekt célja, hogy segítsen növelni a brit főváros utcai előadóinak bevételeit – írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.

A kezdeményezés bejelentésekor Sadiq Khan, London polgármestere elmondta, “ahhoz, hogy London megőrizhesse státuszát mint globális zenei főváros, elengedhetetlenül fontos a jövő csillagainak támogatása”.

“A kalapozás segít a feltörekvő művészeknek abban, hogy tovább csiszolják tehetségüket, és lehetőséget teremt számukra, hogy nagy létszámú közönség előtt szerepeljenek” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az új kezdeményezés révén még több londoninak lesz lehetősége támogatni a főváros “lenyűgöző és tehetséges” utcai előadóit.

Charlotte Campbell, aki teljes állásban utcai előadó, és részt vett a technológia kipróbálásában, elmondta, hogy az újítás jelentős hatással volt a bevételeire. “Soha ennyien nem adakoztak még, amikor énekeltem, és gyakran előfordul, hogy az emberek egymás példáján felbuzdulva jönnek oda és adakoznak”.

A 2010-ben Stockholmban megalapított iZettle céget május közepén vásárolta meg 2,2 milliárd dollárért az amerikai PayPal online pénzügyi szolgáltató cég.