Az Űrpiknik ötletétől a forgatókönyvig

Az Űrpiknik hősnője, az egyetemista Panna gyerekkorától kezdve próbál az űrbe küldeni jeleket, válaszra várva. Annak ellenére, hogy senki nem veszi őt komolyan, elmélete mégis bizonyítást nyer: hatására ugyanis a Földre érkezik a saját világában hasonlóan kiközösített űrlény Fiú. Ha ez önmagában nem lenne elég sokk, a jövevény közli Pannával: a bolygó pusztulásra van ítélve, őt magát pedig egyedül az érdekli, hogy megmentse rajongása tárgyát, Zalatnay Sarolta művésznőt. A film egy eszeveszett éjszaka történetét meséli el, aminek főszereplői nem kevesebb dolgot vállalnak magukra, mint a bolygó megmentését, ráadásul kalandjaik során saját múltjukkal is szembe kell nézniük – már csak az a kérdés, hogy melyik probléma a súlyosabb.

Badits Ákos rendező és Benedek Ágota forgatókönyvíró évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az iskolai éveik alatt folyton merész ötleteket találtak ki, és 2014-ben közösen csinálták a vizsgafilmjüket is (Boglárka). Szerettek volna nagyjátékfilmet készíteni, és nem volt kérdéses, hogy ebbe együtt vágnak bele.

Az Űrpiknik írásának első és legfontosabb döntése volt, hogy a főszereplő egy olyan fiatal lány legyen, aki apja halála óta nem találja a helyét a világban, akárcsak valami ufó. Amellett, hogy érdekelte Ákosékat az űr, kitalált karakterük jó okot adott rá, hogy valóban „egy ufó szemszögéből” lássanak rá Budapestre. Így került a filmbe az univerzum szál, és ebből bontakozott ki a későbbi történet.

A történetben Panna és a Fiú is kirekesztettek a saját világukban, ám közös kalandjuk során segítenek rámutatni egymás valódi értékeire: Panna valójában nagyon is szerethető lány, a Fiú pedig képes igaz barátságot kötni. Badits Ákos ekképp fogalmazza meg kettejük viszonyát: „Mindkét főhős selejtesnek érzi magát, az egyik fizikailag, a másik érzelmileg. Lehet, hogy amit a legnagyobb hibájuknak vélnek, valójában a legnagyobb erényük?”

Az alkotópáros keresett valami ikonikus, vonzó célt, ami a Földre csábíthatja az ufót. Számtalan ötlet felmerült a fejlesztés során – ilyen volt a szerelem, a jó ételek, a bébielefántok –, de egyiket sem érezték olyannak, amiért úgy tudna rajongani a Fiú, akár egy tinilány. Arról már korábban döntöttek, hogy a ’70-es évek hangulatát szeretnék belecsempészni a könyvbe, ezért Ákos és Ágota milliónyi zenét végighallgatott, így botlottak bele Zalatnay Cinibe. Az a kettőség tetszett meg nekik, hogy míg Cini egy vad rocker csaj, közben kavarog benne valami szép melankólia is. Kipróbáltak vele egy forgatókönyv-verziót, és mivel működött az ötlet, a magyar énekesnőre esett a választás. „Ha nincs Cini, akkor ez a film nem létezne a jelenlegi formájában” – szögezi le a rendező.

Ákos és Ágota bemutatta a nem mindennapi filmtervet és a hozzá ekkorra elkészült hangulatvideót a Proton Cinemának. Petrányi Viktória producer azonnal beleszeretett, így már együtt pályázhattak a Nemzeti Filmintézet mozifilmes pályázatán, amin továbbjutottak.

A forgatókönyv fejlesztése évekig tartott. „A munka során Ágotával az ötletek szabadon cikáznak. Majd később két lépés távolságból ránézünk az anyagra. Hiszünk abban, hogy jót tesz az agymenésnek is, ha kordában van tartva” – meséli Ákos.