Az Otp Bank lett az Év Bankja 2020-ban

A tizenötödik Mastercard – év bankja versenyen

 debütált „Az év digitális banki szolgáltatása” kategória

Az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2020 verseny fődíjasa, az Év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója kapta. A november 19-i díjátadón a szokásos 7 kategória mellett, idén először kiosztották az év digitális banki szolgáltatásáért járó díjat is. 

A Mastercard – év bankja versenyben idén 9 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok. A hangsúly minden évben a lakossági szolgáltatásokon van, ezen belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése a fő cél.  Az idei év mégis több szempontból különleges volt.

Egy kihívásokkal teli évet tudhatunk lassan magunk mögött, ezért a Mastercard – év bankja programban idén azokat az innovációkat is szerettük volna díjazni, amelyek kiváltképp a lakosság segítségére voltak ebben a kritikus időszakban. Az év digitális banki szolgáltatása kategóriában 11 pályázat érkezett, ami jól mutatja, hogy minden bank arra törekedett, hogy növelje a biztonságot és az ügyfélélményt, emellett folyamatosan kapcsolatot tartson az ügyfelekkel annak érdekében, hogy a legjobb termékeket biztosítsák számukra. Megérteni és kiszolgálni a fogyasztókat az egyre szigorúbb szabályozási környezetben nagyon is összetett munka. Ugyanakkor jó hír, hogy tehetünk azért, hogy ez jobban menjen. Tehetünk az ügyfeleinkért, hiszen rendelkezésünkre áll egy olyan tudástár, amely alapján felelős és jóhiszemű döntéseket tudunk hozni a jövővel kapcsolatban. Mi, a pénzügyi, hitelezési és fizetési iparág vezetői igenis felelősséggel tartozunk a döntéseinkért, melyek nagymértékben meghatározzák a gazdaságunk és végeredményben az országunk és tágabb világunk jövőjét is”hangsúlyozta a díjátadónEölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A rendhagyó módon online térben megrendezett esemény vendégelőadója az amerikai író és társadalomtudós Simon Sinek volt. A világ egyik legnépszerűbb TED előadója a járványhelyzet kihívásaira reflektálva többek között a vezetők megnövekedett felelősségéről, illetve az empátia és a bizalom mind kiemeltebb szerepéről beszélt. A résztvevők által digitálisan feltett kérdésekre válaszolva a személyes kapcsolattartás el nem évülő jelentőségét is hangsúlyozta a banki szektorban.

Az idei versenyen összesen 70 pályázat érkezett 17 pénzintézettől, melyeket egy előre meghatározott szempontrendszer alapján 8 különálló szakzsűri összesen 64 független szakértője értékelt. 

A következő kategóriákban adtak át díjakat az idén: Az év bankja, Az év lakossági számlacsomagja, Az év lakossági megtakarítási terméke, Az év leginnovatívabb bankja, Az év digitális banki szolgáltatása, Az év prémium banki szolgáltatása,Az év társadalmilag felelős bankja és Az év fenntartható bankja. Az év bankára címre legméltóbb szakembert – a hagyományokhoz híven – idén is maguk a bankvezetők választották meg.

Az év bankja elismerést a tavalyi év után idén is az OTP Bank vehette át. A fődíj pontozásakor a zsűri figyelembe vette a többi kategóriákban nyújtott teljesítményt is, így a legrangosabb cím nem csupán az üzleti eredményt tükrözi, hanem átfogó képet ad a hazai bankszektor legjobbjairól. Az OTP Bank kapta az első helyezettnek járó oklevelet Azév digitális banki szolgáltatásakategóriában is. Az OTP Bank és az OTP Mobil elsőként lépett piacra az azonnali fizetési rendszerre épülő, bankfüggetlen, online és fizikai térben is alkalmazható fizetési megoldásokkal. Ilyen például az Instant transzfer (QR-kód és mélyhivatkozás alapú), azonnali átutalási szolgáltatás vagy a SimpleBusiness, mely a kártyaelfogadás és az azonnali átutalás előnyeit ötvözi POS terminál telepítése nélkül.

Az év leginnovatívabb bankja kategóriában megosztva a GRÁNIT Bank és az OTP Bank végzett az első helyen.

A GRÁNIT Bank a korábbi évekhez hasonlóan idén is több innovatív szolgáltatást vezetett be. A Bank mobilapplikációja biztosítja az AFR-re (Azonnali Fizetési Rendszer) épülő szolgáltatások teljes körét, emellett újított a hitelezésben is, így digitálisan lehet az előszűrést elvégezni és a hitelkérelmet benyújtani. A GRÁNIT Digital kártyaszolgáltatással elsőként bővítette meglévő mobilfizetési palettáját és októberben élesítették a mesterséges intelligenciára építő, szelfi alapú számlanyitást. Éles tesztelése zajlik az első hazai, teljesen digitális jelzáloghitel előbírálatnak is.

Az OTP SmartBank mobilapplikációt több mint 1 millió, a Simple alkalmazást több mint 1,25 millió ügyfél használja. Mindkettő fogadtatása nagyon pozitív, köszönhetően az újításoknak, amelyek közül kiemelkedik a postai csekkek QR kódos fizetése, valamint a BKK és a Volán jegyvásárlás lehetősége. Emellett júliusban egy szűkebb ügyfélkörnek elérhetővé vált az új internet- és mobilbank alkalmazás, kiadásfigyelő (PFM) és portfóliókimutatás funkcióval. Illetve 2020-ban vezették be a Junior Next alkalmazást is, mely hozzájárul a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztéséhez.

Idén a K&H Bank bizonyult a legjobbnak Az év lakossági számlacsomagja kategóriában. A K&H ifjúsági számlacsomag korosztályonként nyújt teljeskörű megoldást a fiatalok mindennapi bankolási szükségleteire és már 6 éves kortól kínál számlavezetési lehetőséget. A fiatal generáció tagjai a digitalizált pénzügyi világ szolgáltatásainak stabil felhasználói, mobiljukról már nyomon követhetik a tranzakciókat és beállíthatják a vásárlási limitet. A fentiek mellett kiemelten fontos a pénzügyi tudatosság fejlesztése, így edukációs videóval is segítik ügyfeleiket.

Az év lakossági megtakarítási terméke díjat idén is az Erste Bank kapta.A bank ügyfeleikockázatvállalási hajlandóságukhoz, a jövőről alkotott elképzeléseikhez illeszkedő befektetést választhatnak az Erste Future Befektetési Programban. A bank szakértői csomagokba gyűjtötték a lehetőségeket (alacsony, magas vagy közepes kockázatvállalás, tervezett időtáv és félretehető összeg szerint), így mindenki eldöntheti, melyik befektetésben bízik a legjobban illetve egy online kalkulátor segítségével választhatnak az ügyfelek a megtakarítási termékek közül. Emellett egy állandó átutalási megbízás segítségével lehetőség van havonta kisebb összeget is folyamatosan félretenni.

Az év prémium banki szolgáltatása díjat idén a GRÁNIT Bank tudhatja magáénak. A GRÁNIT Bank a folyamatos innovációkkal, kimagasló ügyfélélményt nyújtó, prémium megoldásokkal különbözteti meg magát versenytársaitól. A meglévő szolgáltatások (Apple Pay és GRÁNIT Pay, exkluzív Platinum bankkártya, állampapír vásárlás értékpapírszámla-nyitással VideóBankon keresztül) mellé a Bank 2020-ban mobilbanki alkalmazásába telepítette az AFR összes új funkcióját. A prémium digitális szolgáltatásokat két újdonsággal bővítették. A pilot időszakot követően, októberben elérhetővé vált a szelfi alapú lakossági számlanyitás és a digitális bankkártya szolgáltatás is (GRÁNIT Digital kártyaszolgáltatás).

Az év társadalmilag felelős bankja címet az OTP Bank kapta. Az OTP Bank által nyújtott támogatásból a legnagyobb részt a pénzügyi edukáció és az évente 15 ezer diákot elérő OTP Fáy András Alapítvány projektjei képviselik: központ-, tananyagfejlesztések, karriersuli, tanárképzés, módszertani újítások, innovatív technológiákkal megújuló képzések és felnőttek oktatása. A korrekt ügyféltájékoztatás, a honlapon keresztül elérhető kalkulátorok, útmutatók, banki termékeket és összefüggéseket bemutató, online elérhető edukációs tartalmak folyamatos fejlesztése a pandémia alatt kiemelten fontos szerepet töltöttek be.

Az év fenntartható bankja címet a GRÁNIT Bank nyerte el. A GRÁNIT Bank fenntarthatósági stratégiáját a környezet, a társadalom és a gazdaság hármas pillére mentén alakítja, így az olyan elemeket foglal magában, mint a klímavédelem, sokszínűség, digitális és pénzügyi edukáció, átláthatóság, fenntartható termékek és szolgáltatások, etikus üzletmenet. A Bank digitális innovációinak köszönhetően az online bankszámla- és értékpapírszámla-nyitás 100%-ig papírmentes folyamat, amely jelentősen csökkenti a környezeti terhelést. Sőt, a papírmentes működéssel a Bank fennállása óta közel 5000 fa kivágását kerülte el. Ügyfelei Videóbankon keresztül történt számlanyitással 2017 júliusától 2020 őszéig több mint 45 tonna széndioxid kibocsátását előzték meg. A GRÁNIT Bank Magyarország legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező pénzintézete.

Az év bankára címet idén Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója nyerte el. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül.

A különböző  kategóriákban szavazó zsűritagok névsora a www.evbankja.hu/szavazas honlapon érhető el.