Az Oscar-díjas Pawel Pawlikowski és Asghar Farhadi új filmje Cannes-ban

Sajtótájékoztatón ismertették a május 8. és 19. között megrendezésre kerülő 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramját.

 

A programból az alábbi alkotások már biztos, hogy a Mozinet forgalmazásában kerülnek Magyarországon a mozikba, előreláthatólag télen:

Hidegháború (Cold War) – Hivatalos versenyprogram

A lengyel Pawel Pawlikowski előző munkájával, az Idával elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését.

Pawlikowski legújabb alkotása egy évtizedeken és országokon átívelő szerelmi történet. A Hidegháborúban két lengyel zenész kapcsolata bontakozik ki előttünk, akiket egy idő után elválaszt a nő disszidálása. A férfi a kommunista rendszerben próbál érvényesülni, miközben szerelme a lüktető párizsi szalonokban és jazzklubokban próbál szerencsét. Európa különböző pontjain keresztezik egymás útját, hiába telnek az évek, a köztük lévő vonzalom úgy tűnik, hogy erősebb az őket körülvevő világnál.

Nyílt titok (Everybody Knows) – Hivatalos versenyprogram, Nyitófilm

A feszes thrillerben Laura (Penélope Cruz) testvére esküvőjére utazik vissza családjával Buenos Airesből spanyolországi szülőfalujába. Az este során azonban olyan események történnek, amelyek alaposan felforgatják az életét, és választás elé kényszerítik férje (Ricardo Darín) és egykori szerelme (Javier Bardem) között.

Az iráni rendező eddig két filmmel szerepelt a cannes-i versenyprogramban: 2013-ban A múlt, és 2016-ban Az ügyfél cíművel, utóbbi alkotás pedig később a legjobb idegen nyelvű film Oscarját nyerte. Farhadi most először forgatott nemzetközi stábbal. A Nyílt titok eddigi legnagyszabásúbb filmje, ami a jól ismert színészek mellett a spanyol filmgyártás legnagyobbjait vonultatja fel, köztük Jose-Luis Alcaine operatőrt és Sonia Grande jelmeztervezőt, Pedro Almodóvar állandó alkotótársait. A film vágója Hayedeh Safiyari volt, aki Farhadi két Oscar-díjas munkáin is dolgozott.