Az Ország Boltja verseny győztesei

Idén is megrendezték Az Ország Boltja versenyt, amelyen a regisztrált webáruházak 16 termékkategóriában és egy független kategóriában mérethették meg magukat.

Az Ország Boltja 2017

Végül szeptember 21-én ünnepélyes keretek között fény derült az idei győztesekre, akik között legnagyobb örömünkre évről évre egyre több ShopRenteres ügyfelet köszönthetünk.

Emlékeztetőül pár szó a versenyről:

A rendezők által is megfogalmazott célja a versenynek, az volt, hogy a hazai internetező közösség szavazatai és a valós fogyasztók vásárlás utáni értékelései segítségével megtalálják a legnépszerűbb, valamint a legjobb minőségű webshopokat.

A verseny nyitott, a részvétel a boltok számára ingyenes volt. Maga a megmérettetés két részből tevődött össze, Minőségi és Népszerűségi kategóriában díjazták a résztvevő hazai webshopokat, valamint kiosztották az Ország Boltja címet is.

A verseny idén is nagy érdeklődés mellett zajlott, amire pedig rendkívül büszkék vagyunk, hogy több ShopRenteres bolt is részt vett a versenyen, s a nevezett webáruházak igen szép eredményeket értek el (összesen 10 különböző kategóriában).

Az Erotika és a Lakberendezés kategóriában 2-2 ShopRenteres bolt is a minőségi díjazottak között volt, a Sport és fitnesz kategóriában pedig nemcsak a minőségi, de a népszerűségi díjat is egy-egy ügyfelünk nyerte el.

Büszkeséggel tölt el bennünket az is, hogy a független kategória mindhárom díját egy a rendszerünket használó bolt vihette haza.

Külön öröm számunkra, hogy több olyan áruház is díjat nyert, amelyek már korábban is a díjazottak között voltak, és a jó szereplést sikerült megőrizniük az idei évben is.

Webáruházaink helyezései az Ország Boltja versenyén:

 

Minőségi díj díjazottjai:

Divat és ruházat kategória: 1. helyezett: RMekszer.hu

Építkezés, kert kategória: 3. helyezett: Technorollshop.hu

Erotika kategória:  1. helyezett: Vagyaim.hu

Erotika kategória: 3. helyezett: Szexáruház.hu

Hobbi és kellék kategória: 3. helyezett: SüssVelem.hu

Kategória független: 1. helyezett: iDrinks.hu

Kategória független:  2. helyezett: InterCell.hu

Kategória független:  3. helyezett: Whiskynet.hu

Lakberendezés kategória: 1. helyezett: ÖkoKuckó.hu

Lakberendezés kategória: 2. helyezett: Mosolygos.hu

Mobilkommunikáció kategória –  1. helyezett Premium-Mobil.hu

Sport és fitnesz kategória: 1. helyezett: Nutriversum.com

Számítástechnika kategória: 2. helyezett: OnlineToner.hu

Szépségápolás és egészség kategória: 2. helyezett: DermaOnline.hu

 

Népszerűségi díj nyertesei:

Divat és ruházat kategória: Karóracentrum.hu

Erotika kategória: Vagyaim.hu

Mobilkommunikáció kategória: Premium-Mobil.hu

Sport és fitnesz kategória: KerékpárGuru.hu

 

 

Azoknak, akik szeretnének többet is megtudni a versenyről, köztük arról, hogy mely webáruház lett idén az ország boltja, kérjük látogassák meg az Ország Boltja hivatalos honlapját, melyen többek között a díjátadóról készült képeket is megnézhetik.