Az OLED+ 903-as modell már kétszeres győztes

Az OLED+ 903-as modell már kétszeres győztes! Az AV Fórum olvasói a Philips OLED tévét az elsők közé szavazták be tesztjük alapján

Egy éven belül,már második alkalommal, a vezető weboldal, az AV Fórum olvasói a Philips-et a nyertes négy TV gyártó közé szavazták be, amely a legjobb OLED termékeket mutatja be. A tesztet a márkajelzések eltávolítása után végezték el, így a közönség számára teljesen rejtett volt, hogy mit is néznek.

Nem csak a Philips nyert Londonban ismét, azonban az OLED+ 903 ezzel valóban a csúcson végzett. A győzelem a német vezető AV magazin olvasóinak szavazati alapján, Münchenben került kihirdetésre.

Mindkét tesztet a négy nagy televíziógyártó képfeldolgozási technológiáit összevetve végezték és közvetlenül hasonlították össze. A tesztben használt négy 65” tévé az OLED+ 903-, a Sony AF9, a Panasonic FZW804 és az LG C8 volt. Minden márkára jellemző elemet letakartak, így sem a 37 AV Fórum olvasó, sem pedig a 35 Video Magazin olvasónem tudta, hogy melyik modellre szavazott.

Az egyenlő feltételek biztosítása érdekében a teszten mind a négy tévét ugyanazon szabvány szerint kalibrálták -Londonban, az AV Fórum szerkesztő mérnökei végezték – ez hatékonyan minimalizálta a feldolgozási lehetőségeket, és lehetővé tette az alapvető technológiai különbségek feltérképezését a márkák esetében.

A tartalmak széles választékát, 11 videóban tekintették meg, amelyek mindegyikét kétszer játszották le, egyszeregy PC-ről, majd egyszer a Netflix-ről streamelve, vagy X-box X-ről, 4Kblu-ray-ről játszottak be.

A kalibrált teszt eredménye a Philips OLED+ 903-as győzelmével zárult, a szavazatok több, mint 32%-át kapta meg, a Sony másodikként 24%-ot kapott, a Panasonic és az LG pedig egységesen 13%-ot kaptak.

Ezután a tévéket „élénk” vagy„dinamikus” üzemmódba kapcsolták, mivel a gyártók által használt ezen módesetében a teljes PQ feldolgozó egységek a legjobb teljesítményt nyújtják,amely lehetővé teszi a gyártók PQ technológiájának közvetlen összehasonlítását.

A nézők ugyanazt a tizenegy videót ismét kétszer nézhették meg PC-ről, illetve streamelve Netflix-ről vagy 4KBlu-ray-ről. Az élénk módban elért eredmények esetében a Philips OLED+ 903-as a közönség szavazatainak 56%-át, a második helyen a Sony pedig 17%-át érdemelte ki.

A teszt eredményeire a Philips TV termékstratégia és tervezési igazgatója, Danny Tack így reagált: „Ez a harmadik verseny, amely két különböző országban, szakértői olvasókkal rendeztek meg és két különböző díjat is kaptunk. A Philips OLED minden alkalommal és minden egyes teszt közül nagyon következetes eredményeket ért el.Nem csak az élénk teszt esetében vezetett, ahol láthatjuk a P5 feldolgozómotorjának tökéletességét, beleértve az új Perfect Natural Reality funkciót,hanem független kalibrált rész esetében is. Álmodni sem tudtunk volna jobb eredményeket.”

Az új 2. generációs P5 Perfect PictureEngine és az új Perfect Natural Reality funkció mellett az OLED+ 903 az első olyan Philips TV, amely a Bowers & Wilkins legendás hangmérnökei által kifejlesztett hangrendszerrel rendelkezik.

Az OLED+ 903 jelenleg 55″és 65″ verziókban kapható, ára 2500£ és 3500£ körül alakul.