Az ivartalanítás és az örökbefogadás a fő témák a második Felelős Állattartás Napján

Május 6-án ismét megrendezik a Felelős Állattartás Napját az újpesti Rex Állatszigeten

Évente több tízezer társállatnak kell elpusztulnia Magyarországon az állattartók felelőtlen magatartása miatt. Ezen csakis átfogó felvilágosítással és szemléletformálással lehet változtatni, a Rex Kutyaotthon Alapítvány ezért 2017-ben megalapította a Felelős Állattartás Napját. A tavalyi sikeres rendezvény után 2018. május 6-án ismét megrendezik az egész napos oktatóprogramot az alapítvány újpesti állatvédelmi központjában, a Rex Állatszigeten. Idén az ivartalanítás fontosságára és az örökbefogadás örömeire hívják fel a figyelmet, és egy fotóinstalláció is készül a látogatókkal közösen, mely a gazdik és négylábú kedvenceik közötti szeretetről tudósít.
Bár Magyarországon is egyre többen ismerik a felelős állattartás hét aranyszabályát, mégis évente több tízezer macska és kutya válik hontalanná. E szomorú tény okai között a legfontosabb az, hogy hazánkban kevesen vállalják kedvenceik ivartalanítását. Pedig egy kontroll nélkül szaporodó macskapártól 9 év alatt akár 11 millió (!) utód származhat, és egyetlen kutyapárnak 6 év alatt akár 67.000 leszármazottja is lehet1. Ennek ellenére a kutyáknak csak 5-10%-a ivartalanított2, a macskák esetében pedig becslések szerint ennél is rosszabb a helyzet. Az állatotthonok a nem kívánt egyedek legfeljebb 20%-át tudják örökbeadással új gazdához juttatni, a fennmaradó több tízezer állatot pedig rendszerint az ebrendészeti telepeken véglegesen elaltatják.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány álláspontja szerint ez a helyzet elfogadhatatlan: az altatás nem lehet a populációszabályozás eszköze, ezért a Rex Állatszigeten nem altatnak el egészséges állatot. E helyett a külföldön is jól bevált megoldásokat, az ivartalanítást és a szemléletformálást választják. Immár 26 esztendeje tartott oktatóprogramjaik mellett tavaly megalapították a Felelős Állattartás Napját, melyhez rögtön több ezer állatbarát csatlakozott úgy, hogy színes kéznyomát otthagyta az Állatszigeten kifeszített óriásvásznon, vagy aláírta a Felelős Állattartók Nyilatkozatát. A misszió idén is folyatódik. Május 6-án a Rex Állatszigetre látogatók játékos ismeretterjesztő programokon tanulhatják meg, hogy miként válhatnak meglévő vagy leendő kedvenceik jó gazdáivá. Az idei rendezvény emellett az állatszeretet ünnepe is lesz, ezért a szervezők arra kérik a látogatókat, hogy hozzák el a kedvenceikkel készült legkedvesebb fotóikat, melyeket szívformába rendezve állítanak majd ki a Rex Állatszigeten. Ráadásul annyi kilogramm prémium minőségű kutyatáp-adományt kapnak a Rex védencei, ahány kép összegyűlik (a Hill’s Pet Nutrition Hungary jóvoltából)!
A rendezvény kiemelt támogatója a Felelős Gazdik Facebook oldal üzemeltetője, a Bayer Hungária Kft. Állategészségügyi üzletága.  Médiapartnere a Femcafe.hu.
Időpont: 2018. május 6, 10.00-16.00
Helyszín: Rex Állatsziget, 1048 Budapest, Óceánárok utca 33.
Felelős Állattartás Napja a Facebookon: https://www.facebook.com/events/344863629337379

További tények a hazai állatvédelem helyzetéről

Magyarországon közel 2-2,5 millió kutya és ugyanennyi macska él, ami azt jelenti, hogy a magyar háztartások közel felében él kutya vagy macska, esetleg mindkettő. Ezzel hazánk társállat-tartásban Európában a 4. helyen áll.

A nagy szám ellenére azonban az állattartás kultúrája messze elmarad az európai átlagtól, és számos négylábú kerül méltatlan körülmények közé. Az utcán kóborló kutyák száma 80.000 körülire tehető, a kóbor macskák száma ennek sokszorosa. Évente 40.000 kutya a 120 hazai menhely valamelyikén vagy egyéni állatvédőknél köt ki, és 20-22 000 kutya a 100 ebrendészeti telep egyikén reménykedik abban, hogy gazdára találjon. A kontroll nélkül szaporodó kóbor macskák sorsa még ennél is kiábrándítóbb: a statisztikák szerint az értelmetlenül világra jövő kismacskák csupán 1/10-e éri meg a féléves kort.

Ennek ellenére kevesen akadályozzák meg a nem kívánt szaporulat világra jöttét. Míg az USA-ban a macskák több mint 85%-át és a kutyák 70%-át ivartalanítják, hazánkban ez a szám sok településen alig éri el az 5%-ot. Ráadásul a kóbor állatok ellátása hatalmas anyagi terhet is jelent. Az ebrendészeti feladatok ellátásának éves önkormányzati költsége több mint 2 milliárd forint. Természetesen a civil állatvédő szervezetek is hatalmas anyagi áldozatot hoznak a probléma kezelésére, mely adó 1% felajánlások nélkül lehetetlen volna. A szenvedésre ítélt állatokat, és a számokat nézve tehát egyaránt nem megkerülhető a téma.

A Rex Alapítvány vallja, hogy a kóbor állat probléma hatékony mérséklése csakis országos szintű szemléletváltással oldható meg. Ezért tervbe vették egy olyan országos oktatóközpont – a Felelős Állattartás Háza- megépítését, ahol a jövő generációi interaktív módon ismerkedhetnek meg az állatok szükségleteivel és a felelős állattartás alapjaival. A nagyreményű projekt ötletét Dr. Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármestere is felkarolta, így remélhetően a közeljövőben állami támogatással épülhet fel és kezdheti meg működését az országos feladatot ellátó oktatási intézmény.

További információ:
Facebook: www.facebook.com/rexalapitvany
Web: www.rex.hu