Az idősebb apák gyerekei kevesebb utódot nemzenek egy kutatás szerint

Az idősebb apák gyerekei kevesebb utódot nemzenek egy nagy szabású nemzetközi kutatás szerint – számolt be róla a phys.org portál.

A Proceedings of the Royal Society B tudományos lap aktuális számában megjelent nagy léptékű, hosszú időtartamot felölelő kutatása a termékenységet és az öregedés összefüggéseit vizsgálta.

Korábban is volt már bizonyíték arra, hogy az idősebb apák gyermekeinek az átlagnál kevesebb utóda születik.
Az új kutatás során kanadai, német és svéd, több nemzedékre visszanyúló, digitalizált születési, egészségi és halálozási adatbázisokat tanulmányoztak, összesen több mint 1,4 millió emberre terjedt ki a vizsgálat.

A tanulmány három populáció adatait elemezte, ezek 1670 és 1850 között éltek, valamint egy svéd embercsoportét, melynek tagjai 1932 után születtek.

A kutatók figyelembe vettek egyéb tényezőket: egyebek mellett az anyai életkort, a termékenységet esetleg befolyásoló környezetszennyező anyagokat is, hogy csak az apai életkorra és a reprodukcióra koncentrálhassanak.
Tanulmányuk megmutatta, hogy az idősebb apák gyerekeinek az összes vizsgált csoportban általában kevesebb utóda született, mint a fiatalabb apák gyerekeinek.

Az idősebb korban gyereket nemző apák kérdését azért kell tanulmányozni, mert a fejlett világban emelkedett a férfiak gyerekvállalásának átlagéletkora.

A kutatók szerint azért fontos az apákra koncentrálni, mert az újszülött a legtöbb új genetikai mutációt az apától örökli, ezekből az életkor emelkedésével egyre több lesz.

A kutatók szerint az utódok csökkent termékenysége részben az apai spermiumokban az idő előre haladtával végbemenő mutációk számlájára írható. Az is lehetséges, hogy az idősebb apák kevésbé vesznek részt a szülői feladatokban vagy gyerekeik más egészségi, esetleg mentális zavarokkal jönnek világra.

Egyes friss tanulmányok kimutatták, hogy az idősebb apák gyerekeinél nagyobb eséllyel alakul ki skizofrénia.