Az Ibeyi ikerpárja igéző újdonsággal vezeti fel májusban érkező albumát

Ismét új zenével jelentkeztek az afro-kubai-francia Ibeyi-ikrek: megjelent “Sister 2 Sister” című daluk, mely a lánytestvérség fülbemászó himnusza. A track a rokoni szálak mellett a lányok latin gyökereiről és gyerekkori Shakira-imádatáról is megemlékezik, ráadásul felcsendülnek benne a “River” című korai szerzeményük sample-jei, és az is kiderül, hogy hogyan kell helyen kiejteni a formáció nevét. A felvétellel kézen fogva egy videóklip is érkezett, melyben Lisa-Kaindé és Naomi Díaz egy csapat táncossal közösen teremti meg a magával ragadó atmoszférát. A kisfilmet Colin Solal Cardo rendezte.

FRISS INFÓK AZ EXKLUZÍV PODCAST-SOROZATTAL KAPCSOLATBAN >>>

Nézd meg a klipet ide kattintva »
A friss dal mellett a lányok egy másik örömhírrel is szolgálnak a rajongóiknak, ugyanis egyúttal azt is bejelentették, hogy “Spell 31” című harmadik albumuk május 6-án lát napvilágot az XL Recordings kiadó gondozásában. Az eddigi ízelítők alapján továbbra is a joruba népzene, a pop, a soul és a hip-hop mesteri elegyére számíthatunk. Az Ibeyi 2015-ben jelentette meg első lemezét, melyen a nőiség, a rasszizmus és az aktivizmus témáit boncolgatták, ezzel elnyerve többek között Beyoncé, Prince és Adele tetszését is. Ezt követte 2017-ben az “Ash“, melyen Michelle Obama mellett Kamasi Washington és Meshell Ndegeocello is közreműködött, és az a lemez 2019-ben hazánkban Fonogram-díjat is nyert! Itt a fókusz a családi történelemre, a halálra és a származásra került át. A legfrissebb koronghoz saját elmondásuk szerint őseiktől merítették az erőt és a varázslatot. Ennek a gyümölcse a korábban megjelent “Made of Gold” és a “Sister 2 Sister” is.

A dalszerzési, produceri és felvételi munkálatok zömét az ikrek ezúttal is saját maguk oldották meg, régi barátjuk, Richard Russell segítségével, és olyan együttműködőkkel, mint Jorja SmithPa SalieuBERWYN, vagy éppen a szüleik.

HALLGASD MEG AZ ÚJ DALT »